Olvasói levelek szerint két Gripen gyakorlatozik Lágymányos és Budaörs felett – írja az Index.
„Nem tudom, hogy újra a gripeneinket riasztották-e, vagy gyakorlat, de elég ijesztő volt. A szomszédos óvodából a gyerekek is sikoltozni kezdtek a hangahatás miatt. A gépeket nem láttam, de bukóra nyitott ablaknál is fülsiketítő hanggal jártak – írta a lap egyik olvasója.
A bevetésen lévő repülőket az Index egy másik olvasója le is videózta. Mint írta, negyed 11-kor lett először figyelmes a hangra, először egy kis gép repült 200-300 méteren, majd megjelent egy nagyobb gép, és nyugat felé fordult. Végül fél 11 körül jelentek meg a vadászgépek:
A hétvégén a honvédelem napja alkalmából haditechnikai bemutatót tartanak Budaörsön, a gépek feltehetően erre gyakorlatoznak.