Otthon

Ez a srác egy napig vaskori körülmények között élt

Magának őrölte a lisztet, és sütötte a húst.

A legtöbb ember, ha vakációzni indul, pihenni szeretne. Nem így Toni Genov, aki idén valami mást akart. Május 31-én beállított a dániai Lejrében található vaskori skanzenbe, majd beköltözött egy napra.

A videón látható, hogy Toni darócruhát visel, és mindent vaskori technológiával old meg: vödrökkel hordja a vizet, lándzsával vadászik és a tűz fölött süti meg a zsákmányt. Végül a vaksötétben botorkál haza a kunyhójába, amikor véget ér a napja. Szinte minden modern technológia nélkül kellett boldogulnia egy napig, kivéve a közel 1700 éves gépet, amely megőrli a búzát.

Annyira megszoktam, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyok a barátaimmal és az egész világgal. Az volt a legnehezebb, hogy ezt elveszítettem erre a napra. A legjobb a közösség érzése volt. Együtt dolgoztunk, és együtt töltöttük az időnket. A nap végén összegyűltünk a tűz körül, énekeltünk, és történeteket mondtunk. Fantasztikus volt már egy nap után ilyen kapcsolódást érezni. Bárcsak több ilyen lenne a mindennapi életünkben is.

(Story Trender)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top