Ha csillogásról és vörös szőnyeges glamúrról van szó, a Cannes-i Filmfesztivált semmi sem múlhatja felül a világon, de azt azért hozzá kell tenni, hogy Velence ott van szorosan a nyomában. Napközben még keverednek a Lido rendőrökkel és kordonokkal elzárt részén a rövidnadrágos–pólós hétköznapi turisták és az itt dolgozó sajtómunkások, de ahogy közeledik az este, a díszbemutatók helyszínéül szolgáló Sala Grande környéke egyre inkább megtelik elegáns öltönyt viselő urakkal és fantasztikus estélyikben pompázó nőkkel. A ruhaköltemények viselői között persze vannak teljesen hétköznapi, csak a filmfesztiválra a legjobb formájukat hozó olasz férfiak és nők is, egy jó részük azonban ilyen vagy olyan módon kötődik az itt bemutatott filmekhez, és közülük a leggazdagabbak, legismertebbek jellemzően négy velencei luxushotel valamelyikében szállnak meg.
Az Excelsior Hotel diszkrét bája
A fesztivál központjától alig százötven méterre fekvő Excelsior Hotel a központja a Velencei Filmfesztivál társasági életének. Jellemzően itt zajlik rengeteg fontos üzleti megbeszélés, és a hotel szobái és lounge-jai adnak otthont a velencei sztárinterjúk nagy részének. Pazar teraszaival, báltermeivel, medencéjével, privát strandjaival ugyan minden létező igényt kielégít, ennek ellenére a legnagyobb sztárok ugyan a napjuk egy részét itt töltik, mégsem szeretnek itt lakni a fesztivál idején.
A Hotel Excelsior a fesztivál idején. (a szerző fotója)
Az ok egyszerű: a hotel meglehetősen zsúfolt ilyenkor, teli van újságírókkal és közös fotóra vadászó rajongókkal, így a magánéletüket őrző filmcsillagok számára nem éppen ez a nyugalom szigete. Bár egy kollégám idén Penélope Cruzba futott itt bele a liftben, én meg A négyzet és A viszony sztárja, Claes Bang mellett üldögéltem egy itteni padon, ám ők jellemzően nem itt szállnak meg, csak a kötelezettségeiknek eleget tenni jönnek az Excelsiorba.
Útban a Lido felé
A legtöbb olyan fotó, melyen a filmsztárok privát motorcsónakon futnak be Velencébe, és integetnek a rajongóknak, az Excelsior privát kikötőjében készül, ahol a sztárokat felülről lehet meglesni ebből az utcáról nyíló, bárki által hozzáférhető kilátóból.
Ahol a sztárok befutnak a Lidora. (a szerző fotója)
Míg a sztárok a privát, a szállodák által rendelkezésükre bocsátott hajóikon közlekednek, addig az olyan hétköznapi népek, mint az újságírók, menetrend szerinti vízibuszokon, vagyis vaporettókon jutnak el a fesztivál területére Velence belvárosából. Ezek jellemzően iszonyat zsúfoltak, a reggeli vetítések idején alig lehet felférni rájuk, és amikor meleg van, a belső kabinban a nyitott ablakok ellenére olyan hőség alakul ki, hogy mire a Szent Márk tértől húsz perc utazás után az ember kiszáll a Lido Casinó kikötőben, már úgy fest, mint aki most lépett ki egy szaunából, csak éppen ruhában.
Ehhez képest Brad Pitték láthatóan sokkal kényelmesebb körülmények között futottak be az Ad Astra világpremierjére…
Hotel Cipriani, ahol a legnagyobbak laknak
Mivel az Excelsior a fesztivál idején túl zsúfolt a filmcsillagoknak, helyette inkább a Belmond Hotel Ciprianit választják, ami Guidecca szigetén található, és nem akármilyen onnan a kilátás.
Ezzel szemben az én ablakomból ilyen kilátás nyílt. Persze ez se olyan rossz, de messze nem Hotel Cipriani kalibere.
Kilátás az ablakból (A szerző felvétele)
A Cipriani azért annyira népszerű a sztárok körében, mert egy privát szigeten foglal helyet, ahová csak a hotel saját motorcsónakjaival szabad kikötni, így garantáltan biztonságban tudhatják magukat a rajongóktól. Ráadásul a Ciprianié Velence legnagyobb úszómedencéje is, nagyon szépen el lehet koktélozni mellette álló napon át.
Ezzel szemben a Velencében dolgozó újságíróknak maximum a Lido Casino melletti kicsiny park nyújt némi árnyékot és pihenési lehetőséget. Fancy koktéloknak errefelé nyoma sincs, örül az ember, ha félórányi sorban állás után hozzájuthat egy műanyag pohárba csapolt sörhöz.
Parkban pihenő újságírók. (a szerző fotója)
A Ciprianihoz tartozik egy Michelin csillagos étterem is, ahol efféle fogásokat szolgálnak fel azoknak, akik ki bírják fizetni.
Ezzel szemben az újságírók jellemzően be kell érniük egy margherita pizzával, ugyanis nagyjából ez az egyetlen meleg étel, amit a fesztivál területén napközben megvásárolhatunk. Bár imádom a pizzát, a fesztivál végére azért már sok volt kicsit belőle.
Egy margherita. (a szerző fotója)
Pompa a nyüzsgésben – Gritti Palace
A Szent Márk tér közvetlen szomszédságában található szállodát leginkább azoknak találták ki, akik a hotel bejáratán kilépve egyből a város legforgalmasabb részén szeretik találni magukat. A Canal Grandéra nyíló ablakokból egészen ragyogó kilátás nyílik, a szobák palotai pompával várják a vendégeket, és a Gritti híres arról, hogy egész Velencében nekik vannak a legjobb és legexkluzívabb spa szolgáltatásaik. Így néz ki egy szoba a Grittiben.
Ez pedig az én airbnb-s szobám, ami nagyjából negyedórányi sikátorozásra volt a Szent Márk tértől. Légkondim ugyan nem volt, de legalább frankón lehetett huzatot csinálni a szobában, ha kinyitottam a fürdőszoba ablakát is.
A szerző szobája (a szerző fotója)
Így néz ki egy átlagos reggeli a Grittiben.
Ez pedig az én reggelim, amit vetítés előtt szoktam bedobni, hogy kibírjam valahogy a szokásos margherita pizzámig.
Kávé és fánk (a szerző fotója)
Végül, de nem utolsósorban: Hotel Danieli
Egy XIV. századi velencei palotát sikerült átalakítani luxushotellé. A Hotel Danieli szintén a Szent Márk tér közelében foglal helyet, és nemcsak filmforgatásoknak (itt is forgatták Angelina Jolie és Johnny Depp gigászi buktáját, Az utazót) ad helyet, hanem a sztároknak is, akik Velencébe látogatnak. A Danielié az egyik legmenőbb étterem a városban, csakhogy a Restaurant Danieli Terrazza annyira népszerű, hogy szinte képtelenség hétköznapi halandóként szabad asztalt találni ott. Ennek oka a hely egészen pompás kilátása, ami a város legromantikusabb hangulatú éttermévé teszi a Restaurant Danieli Terrazzát.
És persze ott van a tény is, hogy különféle estélyekhez is előszeretettel foglalják le, például a Velencei Filmfesztivál idején is gyakran rendeznek itt partikat. Az étteremben például ilyen fogásokat lehet enni.
És végül itt a bizonyíték, hogy én sem végig margherita pizzán éltem Velencében. Ha az embernek jut ideje kicsit távolabb menni a fesztiváltól, már lehet egészen emberi ételeket is kapni. Persze nem egy Danieli minőség, de nem panaszkodom.
Tintahal polentával (a szerző fotója)
