nlc.hu
Otthon
Banán terem Rédicsen

Banán terem Rédicsen

A család öt éve gondozza a most termést hozó növényt.

Első alkalommal hozott termést a Markó család csaknem ötéves banánfája. A terméseket nem úgy kell elképzelni, mint a bolti sárga banánokat, hanem egyelőre kis zöld gyümölcskezdemények felfedezhetők fel a fán – írja a Zaol.hu.

„Azt gondoltam eddig, hogy csak díszfa, kérdezték korábban többen is, hogy hoz-e majd termést, úgy tűnik, most eljött ennek az ideje is” – mondta Markó Ferencné.

A büszke tulajdonos azt is elmondta, hogy az ötéves banánfa idén először hozott termést. Augusztusban fedezték fel a kis banánokat, úgy nézett ki, mintha egy kukoricacső növekedett volna a száron. Most már látszanak a virágok alatt a fürtök is. Viszont ennél jobban már nem érik be, talán ha korábban előbújnak a banánok, akkor lett volna esélyük jobban kifejlődni.

A banánfák magassága már eléri a családi házét, a tetőig ágaskodnak a szárak, rajtuk a növény jellegzetes leveleivel.

(via)

Kiemelt kép illusztráció, Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top