nlc.hu
Otthon
108 macskája volt, elvették, most megint gyűjti őket

108 macskája volt, elvették, most megint gyűjti őket

A mániákus asszony újra gyűjteni kezdte az állatokat. Korábban a lakását ellepték a kukacok és a csótányok, a mocsoktól a lakás lakhatatlanná vált.

Újra macskákat gyűjt a kőbányai nő, akitől a nyáron 108 macskát vettek el az állatvédők – számolt be a Tények. Még a fiókban is macskákat találtak, a lakásban pedig még a falakról is macskaürülék folyt, a bűzt a lakók már nem tudták elviselni. A nő akkor azt állította, hogy rendesen gondozta az állatokat, pedig az állatvédők által kimentett sovány, beteg állatok közül csak néhány maradt életben.

Nemrég a lakók észrevették, hogy a nő, akit idén nyáron eltiltottak az állattartástól, az utóbbi időben újra elkezdett macskákat gyűjteni. A lakásából kiáramló bűz folyamatosan megkeseríti a házban lakók életét. „Gyakorlatilag mi már élni nem tudunk ebben a lakásban. Nem tudom egyszerűen kiszellőztetni. Elviselhetetlen, annyira rossz szag, hogy hányingere van az embernek” – panaszkodott a felette lakó anyuka.

Az önkormányzat kényszertakarítást rendelt el a macskagyűjtő nő lakásában, ez kedden meg is kezdődött.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top