Egy kukazsákban kidobott, 10 hetes kiskutyát talált egy járókelő november 29-én az angliai Durhamben egy parkban. A megtaláló egy helyi állatorvoshoz vitte a négylábút, aki ellátta, majd átadta az RSPCA állatvédő szervezet Yorkban található menhelyének, ahol a Percy nevet kapta.
Nem sokkal később beugrott a menhelyre Laura Walters, aki korábban kilenc évig dolgozott ott. A nőnek most kutyasétáltató vállalkozása van, illetve saját kutyákat is tart. Egyikük azonban nemrég elpusztult rákban, és Laura mindenképp szeretett volna új társat a másik kutyusa, Frankie mellé.
Amint meglátta Percyt, azonnal beleszeretett, és úgy döntött, örökbe fogadja. Úgy érzi, a találkozásuk sorsszerű volt.
A kiskutya imádja új gazdáját, akit szinte árnyékként követ mindenhová. Kutyatársával és gazdija cicájával is összebarátkozott már.
„Fokozatosan gyarapszik a súlya, úgy néz ki és úgy viselkedik, ahogy egy kölyökkutyának kell, és olyan életet él, amilyet megérdemel” – mondta Laura, aki leszögezte, hogy Percy mostantól élete végéig biztonságban és szeretetben fog élni.