Otthon

Anyatejből, köldökzsinórból és hamvakból készít ékszereket

Vickie a legelső anyatejes ékszert saját magának készítette: szerette volna, ha valami nap mint nap emlékezteti arra, milyen nagy utat tett meg gyermekéért.
Anyatejből készít ékszereket.

„Az embereknek általában már az első pillanatban megvan a véleménye az ékszereimről: a legtöbben szerencsére teljesen nyitottak és érdeklődőek, de nem tagadom, vannak olyanok is, akik undorodnak tőlük”idézi a Sun a most 47 éves Vickie Kreavatint. A kisfiát egyedül nevelő brit anyuka 2013-ban, saját szórakoztatására kezdett ékszerkészítésbe. Ma már a világ minden tájáról kap megrendeléseket.

Vickie a brit bulvárlapnak őszintén elmondta, nagyjából 10 éve, a negyvenes évei felé közeledve belehasított az érzés, hogy gyermeket szeretne. „Nem volt kapcsolatom, mert szinte minden időmet a munkának szenteltem. Ma már tudom, hogy egyáltalán nem volt egészséges, amit csináltam, de akkor úgy terveztem, hat hónappal a szülés után már megyek is vissza dolgozni.”

Vickie donor segítségével esett teherbe, és bár a meglévő gerincsérve miatt nem volt egyszerű terhessége, végül világra hozta Jesse-t, aki aztán alapjaiban változtatta meg az életét. A kisfiúról hamar kiderült ugyanis, hogy súlyos figyelemzavarban szenved, és az is, hogy minden bizonnyal autista. Vickie azt mondja, mindez egyetlen pillanatra sem ejtette kétségbe, sőt, ha lehet, még közelebb hozta a gyermekéhez.

Az anyuka kisfia kedvéért otthagyta jól fizető állását, 2013-ban pedig saját céget hozott létre Mom’s Own Milk néven. Vickie először csak a saját magának készített ékszereket olyan különleges alapanyagokból, mint az anyatej, ám egy idő után egyre több ismerőse kért tőle ilyen ékszereket, ezért úgy döntött, nagyban is belevág. Ma már nem csak anyatejből, hanem placentából, köldökzsinórból, hajból, sőt, kedvencek hamvaiból is készít ékszereket, amiket a világ minden tájáról rendelnek tőle.

Az ékszerekről itt nézhetsz képet

Olvass még többet különleges ékszerekről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése