nlc.hu
Otthon
400 kilós óriástök

400 kilós tök termett Borsod megyében

A Törpilla nevű óriástök speciális termesztésnek köszönhetően nőtt 400 kilósra, és az októberi tökversenyre további 100 kilót hízhat.
Sütőtök

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pár éve már többen foglalkoznak óriástök termesztésével, de könnyen lehet, hogy idén már megvan a tökkirálynak járó korona.

Az Alsógagyon élő Brindzár Zsolt gigantikus sütőtöke már most 400 kiló körül van. Ráadásul Törpilla – ahogy a gazda hívja a tököt – még 100 kilóval gyarapodhat a martonvásári Fitohorm Óriástökmérő Versenyig, amelyet októberben tartanak – írja a Boon.hu.

Törpilla egy méter magas, átmérője pedig 130 centiméter. Nem ő az egyetlen óriástök Zsolt fóliasátrában, mellette a kis testvére, Törpapa pihen. Zsolt négy éve kezdett óriástökök termesztésével foglalkozni, és minden évben nagyobb és nagyobb példányokat sikerült nevelnie.

A gigatökök összes titkát nem árulta el, de azt elmondta, hogy rengeteg munkája van a hatalmas zöldségekkel. Növekedésük elején napi két-három órát kell velük foglalkozni, több száz kilós korukban már elég negyedóra is naponta. Törpillának és Törpapának külön öntözőberendezést épített, amelyen keresztül nemcsak a vizet, de a tápanyagokat is biztosítja.

(Kiemelt kép: illusztráció.)

Még több gigazöldség az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top