5 mutatós és strapabíró növény az őszi balkonra

nlc | 2020. Szeptember 18.
A nyár virágai lassacskán elköszönnek, a balkonládákat azonban ősszel is szebbnél szebb növényekkel töltheted meg, melyek egészen a fagyokig vagy akár még azon túl is díszítik majd az erkélyedet, teraszodat.

Krizantém

A krizantém jóval több, mint kegyeleti virág, az őszi balkon egyik legtöbb lehetőséget rejtő növénye lehet. Összesen 37 faja van, különböző méretekben, változatos színekben kapható, cserepes növényként  az apró, bokros virágzatú változatai a legnépszerűbbek, melyeket mostanában szinte bármelyik virágárusnál vagy kertészetben megtalálsz. Fénykedvelő és vízigényes, ám a talajára nem túl érzékeny. Hosszú heteken át roskadozik a virágoktól, ha pedig lecsipkeded róla a már elnyíltakat, azzal újabb virágzásra ösztönözheted.

Krizantém (Fotó: Getty Images)

Csarab

A csarab illetve a hanga vagy erika küllemüket tekintve meglehetősen hasonló növények. Már ősz elején kiültetheted őket a balkonra, ahol egészen tél végéig, tavasz elejéig virítanak majd, hiszen virágai még akkor is lassan száradnak el és fakulnak ki, ha maga a növény esetleg elfagy. A savanyú talajt kedveli, vízigénye nem túl nagy, de fagymentes időben érdemes azért hetente egyszer meglocsolni. Zöldben, fehérben és rózsaszínben kapható, a különböző árnyalatú tövekből látványos kompozíciók készíthetők, de akár más őszi növények mellett is mutatós.

Csarab (Fotó: Getty Images)

Árvácska 

Az árvácska igazi klasszikus, mely nem csak a virágágyásokban, de a balkonládákban is jól érzi magát. A jól ismert, nagyvirágú változat mellett apró virágú verziókban is létezik. Nem különösebben kényes növény, félárnyékban is elvan. Arra viszont oda kell figyelni, hogy a talaja lehetőleg mindig nedves legyen. Egészen novemberig lelkesen ontja a virágokat, de azt is kibírja, ha hó esik rá.

Árvácska (Fotó: Getty Images)

Kúszó fajdbogyó

A kúszó fajdbogyó egy törpecserje, mely 10–15 cm magasra nő. Levele örökzöld, vörös bogyós gyümölcsei pedig igazán dekoratívvá teszik, ráadásul az ősz folyamán, majd télen is megmaradnak. A savanyú, tőzeges, folyamatosan nyirkos talaj és az árnyékos vagy félárnyékos elhelyezés a legmegfelelőbb a számára.  

Fajdbogyó (Fotó: Getty Images)

Kövirózsa

Kövirózsát gyakorlatilag az év bármely szakában, így akár mostanában, ősszel is ültethetünk akár cserépbe, balkonládába is. Rendkívül szívós és igénytelen, cserébe viszont igazán mutatós és szapora növény. A fagyokat is bírja, így a téli hónapokra is kint maradhat a szabadban. A szárazságot jól tűri, a pangó vizet viszont a legkevésbé sem, attól ugyanis kirothad.

Kövirózsa (Fotó: Getty Images)

Kertészkedj!

Exit mobile version