nlc.hu
Otthon
Csok tetőtér-beépítésre

Januártól tetőtér-beépítésre lehet igényelni a csokot

Jövőre a tetőtér beépítéséhez is igénybe lehet venni a csokot.
Tetőtér

Január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési támogatás (csok) akár teljes összege – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin gyakori élethelyzetnek nevezte, hogy az idősebb szülők már családos gyermekei beépítenék a családi ház tetőterét, hogy ott legyen az otthonuk. Eddig ehhez a csok lakásbővítési támogatását lehetett igényelni, amely lényegesebb kisebb összeg, mint a tetőtér-beépítési támogatás.

A többgenerációs otthonok támogatása megteremti a lehetőséget arra, hogy már akár egy gyermek esetén is 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, három gyermeknél pedig 10 millió forint támogatásban részesüljenek a családok – ismertette. A támogatás előre vállalt gyermekek esetén is igénybe vehető, és feltételrendszere nem szab ki a gyermekek esetén életkori határt – részletezte.

Sok előnye van annak, ha egy házon belül, külön háztartásban, külön bejárattal ott vannak a nagyszülők is – mondta, emlékeztetve, hogy január elsejétől a nagyszülői gyed is igénybe vehető, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az egyik nagyszülő maradjon otthon a gyermekekkel.

Hangsúlyozta: a többgenerációs otthonok hagyományát segítő, vissza nem térintendő támogatáshoz hozzájön egy 15 millió forintos kedvezményes kamatozású kölcsön lehetősége, így januártól 25 millió forintos támogatást vehetnek fel a fiatal házasok tetőtér-beépítésre. Így már valóban megvan az az összeg és mozgástér, amellyel akár kezdőtőke nélkül is bele tudnak vágni a közös életbe a fiatal párok – fogalmazott a miniszter.

(MTI)

Tippek tetőtér-beépítéshez:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top