Operatív törzs: szigorodnak a maszkviselés szabályai

nlc | 2020. Október 29.
Hétfőtől a vendéglátóhelyeken és szórakozóhelyeken is kötelező maszkot viselni.

Szigorítják a maszkviselési szabályokat Magyarországon – jelentette be Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

November 2-től, azaz hétfőtől a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező maszkot viselni, amit csak az étel és ital elfogyasztása alatt lehet majd levenni – írja a hvg.hu.

A rendelkezés a sportrendezvények vendéglátó részlegeire is vonatkozik. A maszkviselésre vonatkozó eddigi szabályok is érvényben maradnak, vagyis tömegközlekedésen, színházban, moziban, egészségügyi intézményekben továbbra is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk.

Müller Cecília ezúttal nem vett részt az operatív törzs tájékoztatóján, így a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) osztályvezetője, Galgóczi Ágnes számolt be arról, hogy további mintavételi helyek felállításáról döntöttek, és a Belügyminisztériummal együtt újabb 200 mintavételi egységet hoznak létre.

Szó volt arról is, hogy gyerekeknek adható influenzaoltások pénteken jutnak el a kormányhivatalokba, a háziorvosok onnan tudják majd igényelni. Galgóczi Ágnes azt is mondta, hogy nagyjából 6 hónapig védett valaki a koronavírussal való újrafertőződéssel szemben.

Még több cikk a maszkviselésről:

Exit mobile version