nlc.hu
Otthon
Megjött a fekete gólya a gemenci erdőbe

Visszatért az első fekete gólya a gemenci erdőbe

Gemencen uszkve 40 pár fekete gólya fészkel, az országban ennek közel a tízszerese, így ez a világ legnagyobb feketególya-populációja.

Facebook-posztban tudatta a világgal a Gemenc Ökoturisztikai Központ, hogy megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe. A fokozottan védett madár egyede kedd reggel az erdő bekamerázott fészkét foglalta el.

Az Afrikából érkezett gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült. Csontos Péter, az erdőgazdaság osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a madár nincs begyűrűzve, de valószínűleg a tavaly itt fészkelt gólya jött vissza, mert általában ugyanazok a párok használják a fészkeket. Egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy az állat hím vagy tojó.

fekete gólya

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A közleményben kitértek arra, hogy a kamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem sokat segít a természetvédelmi szemléletformálásában is. „A webkamera felvételeit megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek” – írták.

Magyarországon mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencen. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya.

A Gemenc Zrt. által kezelt területeken az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma, az erdőgazdaság az elfoglalt fészkek körül védőzónákkal, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a túraútvonalak áthelyezésével segíti azt, hogy költési időszakban ne zavarják a madarakat. 

Az újonnan érkező madárról készült videó sajnos nem ágyazható be, de IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐ

Hát ez tényleg állat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top