nlc.hu
Otthon

Káosz a tömeges oltások körül

Van, akinek 160 kilométert kell utaznia hétvégén az oltásért

Van, aki az este 8 órai lezárás előtt már nem is érne haza emiatt. Az nlc. több olyan esetről is hallott, hogy olyan is kapott sms-értesítést, akit már egy hete beoltottak.
AstraZeneca vakcina

Sokan várták a hétvégi tömeges oltást, de egyelőre a rendszer egy kissé kaotikusan működik. Sokan például nem számítottak arra, hogy akár három és fél órát is kell utazniuk érte.

A 444.hu egyik olvasójának például Sülysápról kellene a Komárom-Esztergom megyei Kisbérre utaznia az oltópontra, hogy megkaphassa az AstraZeneca vakcináját.

Egy másik olvasó Debrecenből Kisvárdára kapott behívót, ami tömegközlekedéssel szintén 2-3 óra oda, majd vissza, ráadásul este fél 7-re kell mennie, ami azt jelenti, a 8 órai zárás előtt már haza sem ér.

Az nlc. több olyan esetről is értesült, amelyben olyan emberek is kaptak most behívót, akiket már egy vagy két hete beoltottak. Számos 60 év alatti krónikus beteg viszont nem kapott semmilyen értesítést még.

(Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top