nlc.hu
Otthon

Ingatlanpiaci körkép a K&H Biztosítótól

Felújítás előtt mindenképp nézzük át az ingatlanunk biztosítását

A magyarok többsége elégedetlen a lakásával, és lehet, hogy a biztosítás is rosszul öregedett.
Lakásfelújítás

Javulhat a magyarországi lakásállomány minősége az idén elindított államilag támogatott lakásfelújítási programnak köszönhetően, a korszerűsítések miatt azonban érdemes a lakásbiztosítási szerződéseket elővenni – közölte a K&H Biztosító. A lakásbiztosításoknál ugyanis előfordulhat, hogy az évekkel ezelőtt megkötött szerződés nem nyújt teljeskörű fedezetet az esetleges károkra, esetleg alulbiztosítottá válhat a lakás, ha nagyobb értékű felújításon esik át, vagy olyan ingóságokat helyezünk el benne, melyek értékére a jelenlegi biztosítás nem, vagy csak részben nyújt fedezetet.

Az idén elindult állami lakásfelújítási támogatás keretében a korszerűsítésre fordított összeg felét – akár 3 millió forintot – vissza nem térítendő támogatásként kaphatják meg a legalább egy gyermeket nevelő családok, a munkákat pedig állami támogatású felújítási hitelből is finanszírozhatják. A felújítási program hozzájárulhat a magyarországi lakásállomány jelentős felfrissítéséhez, hiszen a felhasználható összeg akár egy konyha teljes gépesítésére, felújítására, garázs vagy gépjárműbeálló kialakítására, nyílászárók cseréjére, illetve napelem felszerelésére is elegendő lehet.

Sok lakásra ráfér a felújítás

Bár sokféle lakáspiaci statisztika létezik, arról, hogy a magyarországi lakásokat hogyan és milyen mértékben újították fel a tulajdonosok, már jóval kevesebb információ érhető el. Ezzel együtt azért akad iránytű ezen a téren: mégpedig a Központi Statisztikai Hivatal egyik, 2015-ben született beszédes felmérése, amely szerint 10-ből 4 lakástulajdonos volt csak elégedett a lakása minőségével. A többség, 10-ből 6-an szükségesnek tartottak valamilyen korszerűsítést. Persze azóta több év eltelt, mindenesetre az biztos, hogy sok lakásra ráfér a felújítás. Erre utal például az is, hogy a Lechner Tudásközpont adatai alapján a 2020-ban a lakáseladások kötelező tartozékaként elkészített közel 150 ezer energetikai tanúsítvány 46,2 százaléka szerint az adott ingatlan átlagos vagy annál rosszabb állapotú volt energiafogyasztás szempontjából. Vagyis a lakásfelújítási programnak van helye a piacon, a lakások jelentős részére ráfér a korszerűsítés.

„Az idén elindult állami lakásfelújítási támogatás ráadásul egy-egy lakásra vetítve jelentős, akár napelemes energetikai korszerűsítést vagy melléképület, garázs kialakítását is magában foglaló többmilliós felújítást tesz lehetővé. Ez természetesen az ingatlan értékét is növelheti, így érdemes a meglévő lakásbiztosítást is a megfelelő értékre igazítani, így gondoskodhatunk arról, hogy a felújított lakásunk, vagy házunk értékére szóljon a biztosítás.” – mondta Tószegi Tamás, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási termékmenedzsmentjének vezetője. Hozzátette: „Ingatlan esetében alulbiztosítottságról beszélünk akkor, ha például a felújítás után a ház, vagy lakás újraépítési értéke nagyobb lesz, mint a lakásbiztosításban szereplő biztosítási összeg. Ilyenkor előfordulhat, hogy kellemetlen meglepetés ér bennünket, mert kár esetén nem tud annyit fizetni a biztosító, mint amennyit téríthetne akkor, ha aktualizáltuk a biztosításunkat.”

Kiemelt kép: Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top