nlc.hu
Otthon
Műlábú kutya lett a protézissel élő rendőr legjobb barátja

Baleset miatt amputálni kellett a lábát, egy protézises kutyus lett a legjobb barátja

Szörnyű körülmények közül mentették Chloét, ám új gazdája mellett végre boldog élete lehet.

Chappie Hunternek, a San Diego-i rendőrség nyomozójának egy új taggal bővült nemrég a családja, úgy döntöttek ugyanis, hogy örökbefogadják Chloét, a 9 éves shih-tzu kutyust.

Chloé és gazdája között nagyon különleges kapcsolat van, hasonló dolgokon mentek keresztül, Hunter nyolc évvel ezelőtt egy autóbalesetben elvesztette bal lábát, és azóta protézist visel, Chloé pedig azután kapott műlábakat, hogy egy helyi állatvédelmi szervezett megmentette őt 2021 márciusában.

Amikor rátaláltak, neki és társának, egy 13 éves csivavának is olyan szorosan össze voltak kötve a lábai, hogy sajnos mind a kettejüket meg kellett műteni, míg Chloénak mindkét hátsó végtagját amputálni kellett részlegesen, Roxynak csak a bal hátsó mancsát távolították el, írja a Fox News.

“Mindketten komoly traumát éltünk át, és megnyugtató, hogy át tudom érezni, min megy keresztül. ” – nyilatkozta Chappie Hunter, aki hozzátette, valójában nem ő jelent támaszt Chloé számára, hanem Chloé az ő támasza. 

A San Diego-i állatvédelmi szervezet közben természetesen lefolytatta a szükséges vizsgálatokat Chloé és Roxy bántalmazásának ügyében, és továbbították a vizsgálati dokumentumokat a városi ügyészségnek.

Chappie Hunter

Fotó: San Diego Humane Society/Facebook

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top