nlc.hu
Otthon
Ízléstelen tréfát űztek a miskolci mentőkkel

Ízléstelen tréfát űztek a miskolci mentőkkel

Nem várt gátlástalansággal kellett szembesülniük a miskolci mentésirányítás munkatársainak.
mentőszolgálat

Sűrű napjuk volt csütörtökön a Miskolci Mentésirányítás munkatársainak, ráadásul egy nem várt gátlástalansággal is szembesülniük kellett a húzós szolgálat közben.

Buszbalesettel indult a reggel, ahova több mentőegységet riasztott a mentésvezető, és később is szinte folyamatosan érkeztek a segélykérések. Amikor délután elcsendesülni látszott a mentésirányítás, egy újabb súlyos autóbalesetet jelentett egy férfi, ahol négy eszméletlen sérült szorul gyors ellátásra.

A bejelentő készségesen válaszolgatott a mentésirányító kérdéseire és a betegvizsgálati teendők során is együttműködőnek tűnt, aztán perceken belül megszakította a hívást és elérhetetlenné vált – számolt be a Facebookon az Országos Mentőszolgálat

A rutinos mentésirányító ezúttal két mentőhelikoptert és több esetkocsit is indított segítségül, azonban hamar kiderült, hogy egyáltalán nem történt baleset még a megadott helyszín környékén sem!

Az egységek ugyan rövid időn belül felszabadulhattak, ám a mentők minden szükséges lépést megtettek a férfi felelősségre vonása érdekében.

Sajnos nem ez volt az első kamu segélyhívás:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top