Egy áruház felhívására rengeteg Nagy-Britanniában élő szülő mutatta meg, náluk mekkora káosz uralkodik a gyerekszobában. Az ágyakat és hálószobabútorokat forgalmazó Happy Beds versenyében ugyanis a legrendetlenebb gyerekszobát keresték.
Játékok és ruhák szanaszét, bevetetlen ágy, a padló színét pedig lehetetlen megállapítani, mert beterítik a szétdobált holmik – így festett a több mint száz jelentkező gyerekszobája.
Végül szoros versenyben, de a Glasgow-ban élő Emily szobáját találtak a legrendetlenebbnek.
A győztes gyerek családja 174 ezer forint értékű gyerekágyat kapott, ami nem is olyan rossz fizetség a heteken át, kitartó munkával összehozott kuplerájért.
Ráadásul Emily szülei is örülhetnek, mert végre visszakapják a nappalit. Az apuka elmondta, hogy a szobájában uralkodó káosz miatt Emily inkább csak öltözőként használta a helyiséget, minden idejét a családi nappaliban töltötte.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/khamkhor)
Így tegyetek rendet a gyerekszobában:
- Nem csak a rend miatt kell elpakolni, a gyereknek is jó, ha rendrakással zárul a nap
- Így vedd rá a gyereket a rendrakásra