nlc.hu
Otthon
Törőcsik Mari Ház Pélyen

1,8 milliárdból épül a Törőcsik Mari Ház

Törőcsik Mari Emlékház és Kulturális központ épül Pélyen, a színésznő szülőfalujában. Megtartják a pélyi mozi négy falát, amelyek között a művésznő gyerekként a filmezésről álmodozott.
Törőcsik Mari

2018-ban, még a kétszeres Kossuth-díjas Törőcsik Mari életében döntött úgy a kormány, hogy Törőcsik Mari Házat alakítanak ki Pélyen. Az építés helyszíneként a művésznő nagyapja, Kovács Sándor által épített közösségi mozi telkét és az egykoron azzal összefüggő, később külön helyrajzi számú telket jelölték meg – írja az rtl.hu.

A tervezési és kivitelezési munkákat a budapesti EB Hungary Invest Kft. végzi el nettó 1,8 milliárd forintért. A cég az egyemeletes épületet kibővíti, a rossz állapotú épületeket elbontják, az egykori moziépület négy falának kivételével – ezeket Kovács Sándor iránti tiszteletből – megtartják.

A közművelődési épületben emlékszoba, közösségi könyvtár, ruhatár és irodák is lesznek, a nagyteremben pedig színpadot alakítanak ki, valamint vendégszobák is helyet kapnak.

Kiemelt kép: MTI / Kallos Bea

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top