nlc.hu
Otthon

Ötmilliót fizetett egy debreceni házért, mégsem írták a nevére

Ötmilliót fizetett egy debreceni házért, mégsem írták a nevére

Az eladó azt ígérte, minden elintéz az ingatlannal kapcsolatban, Viktor megbízott benne, de végül hiába fizetett ötmillió forintot, a ház nem került a nevére.
Ingatlan adásvételi szerződés aláírása

Hosszú évek óta tart Méhész Viktor, a Londonban élő tetoválóművész házvásárlási kálváriája, de hatóságok szerint nincs mit tenni az ügyben.

A férfi még 2006-ban vett egy debreceni házat ötmillió forintért, az eladó, B. Ernő pedig megígérte neki, hogy a vételárból rendezi az ingatlanon lévő jelzálogjogot, és eljár a gyámhivatalnál, a ház ugyanis a három gyereke tulajdonában volt, és csak a hivatal engedélyével adhatják el. Ám mindebből semmit sem intézett el – írja a Blikk.

Így Méhész Viktor hiába fizette be a kiszabott félmillió forintos illetéket is, mégsem került a ház a nevére. Az eladó újra megígérte, hogy intézkedik, de egy idő után elérhetetlenné vált. 2012-ben aztán kiderült, hogy a ház árverés alatt áll, mert B. Ernő és gyerekei több milliós hitelt vettek fel, és a ház volt a fedezet.

Viktor 2015-ben tett feljelentést csalás gyanúja miatt, ám a nyomozóhatóság elutasította azt, mondván az eléjük tárt ügyek elévültek. Így érvelt aztán az ügyészség is. Eközben Viktor és az ügyvédje azt mondja, hogy B. Ernőék 2012-ben és 2014-ben is többször adták az ingatlant fedezetül, így azok a csalások nem évülhettek el a feljelentésük megtételéig.

Elismerem, hogy naiv voltam az adásvételi szerződés aláírásakor, hogy elhittem, hogy az eladó mindent elintéz majd, aztán becsaptak

– mondta Viktor, aki a fiának szánta a házat.

Miután a rendőrség a nyomozást megszüntette, Viktor pótmagánvádra vitte az ügyet, amit szintén elutasítottak. Valószínűleg nem marad más hátra, mint hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljanak.

(Kiemelt kép: Pixabay/Gerd Altmann)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top