Rekordrövid volt az idei málnaszezon, mindössze 2 hétig tartott – számolt be a Tények. Az időjárás miatt az utóbbi években drasztikusan lecsökkent a hazai málnatermés mennyisége, idén azonban az eddigieknél is sokkal kevesebb termett. Már most alig lehet kapni a piacon, ráadásul az ára is nagyon magas: kilója 4 ezer forint, ami jóval drágább, mint tavaly volt.
“Érési idejére a száraz, nagy meleg következtében a termések ráégtek a kocsányra, élvezhetetlenné vált, ezáltal pedig veszendőbe ment a termés” – magyarázta Sipos József, mezőgazdasági szakember, miért rövidült le ennyire az idei málnaszezon.
Nem csak a termés mennyisége esett vissza, hanem a minőségben is alulmarad a tavalyihoz képest. Amelyik gyümölcs túlélte az aszályt, az nagyon apró maradt. Aki otthon termesztette magának a gyümölcsöt, annak folyamatosan locsolnia kellett, a málnaszemek pedig így is nagyon aprók maradtak.
Az elmúlt években drasztikusan lecsökkent a málnatermés mennyisége hazánkban. Míg a 2000-es évek elején 20 ezer tonna volt az éves átlag, addig 2020-ra ennek mindössze a töredéke, 500 tonna volt a termés. Az idei év eredményei pedig még ennél is rosszabbak: alig 150 tonna málnát szüreteltek le Magyarországon.
Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Varga György