Michael és Teresa Lye 1984-ben vásárolta az ingatlant, és miután kezdetben megpróbálták megfékezni a virginiai kúszónövényt, most azt mondják, hogy az segít a házuk szigetelésében. A házaspár, akiknek 25 unokájuk van, kezdetben megpróbálták kordában a növényt. Nem sok sikerrel.
Miután hagyták nőni a növényt, eltekintve attól, hogy megkértek egy rokont, hogy időnként nyírja meg, a házaspár ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy most már egy réteg természetes szigeteléssel rendelkeznek bromley-i rezidenciájukon.
„Úgy gondoljuk, hogy természetes szigetelésként működik” – mondta a 75 éves Michael a Daily Mail által közölt idézetekben. A 72 éves Teresa hozzátette: „Ez a szoba kellemesen meleg. Menj be bármelyik szobába – meleg van. Ezért van itt ventilátor. Télen nagyon melegünk van” – mondta Teresa az újságírónak, hozzátéve, hogy a lánya azt hitte, bekapcsolták náluk a fűtést, de állítása szerint csak a buja növényzet tartja a hőt. Persze nem annyira, hogy később ne kelljen beizzítani a fűtést.
Egy vizsgálat szerint a növényekkel borított fal mögötti helyiségben kisebb a hőingadozás is, mint a „meztelen” fal esetén, azaz kevesebb energiára van szükség a szoba felfűtéséhez.
Képet itt láthattok az amúgy gyönyörű borostyános házról.