nlc.hu
Otthon

Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt

Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt

Véget ért az V. kerület és a főváros nonprofit cége, a Budapest Brand közötti együttműködés, így a főváros idén nem rendez karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren, de másutt sem, mert nem maradt elég idő.

A Belváros hosszas tárgyalásokat folytatott a rendezvényről a fővárosi céggel, de mivel az V. kerület csak egy évre akart szerződni, míg a cég üzleti okokból kétéves szerződést szeretett volna, így elmaradt a megállapodás. Mással pedig már nem fognak megállapodni, mert nem maradt elég idő a rendezvény előkészítésére – írja az ATV.

Karácsonyi vásár

Karácsonyi idill a Vörösmarty téren még 2019-ben (Fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)

Az eset hátterét az adja, hogy az állam elvette a Vörösmarty tér tulajdonjogát a Fővárostól. A Budapest Brand így is felkereste az V. kerületet július végén a vásár ügyében, de szeptember elejéig nem kaptak választ.

Az ekkor újraindult egyeztetések után pedig az V. kerület úgy döntött, hogy másnak ad lehetőséget a vásár megszervezésére. Ezt a Budapest Brand kifejezetten sajnálja, mert az infláció és a gazdasági helyzet miatt mi már májusban ártárgyalásokat kezdtünk a vásár építőivel és szolgáltatóival, hogy a látogatók terheit csökkentsük és a többség számára elérhetővé tegyük a vásárt. Ez biztosította volna, hogy a tavalyi megszokott színvonalon és időben, transzparens módon megvalósulhasson a vásár

– nyilatkozta Faix Csaba, a Budapest Brand ügyvezetője, kiemelve azt is, hogy cégük nonprofit jellege azért fontos, mert a vásáron esetlegesen keletkező profitot a Budapest Brand később kulturális programok szervezésére fordítja, azaz visszaadja a közösségnek, nem pedig egy vállalkozó viszi „haza”, mint ami a cég szerint most fog történni. A Vörösmarty téri karácsonyi vásár 100 millió forintból valósítható meg. Vásár persze idén is lesz, csak nem a főváros rendezi majd, hanem az V. kerület által megbízott vállalkozó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top