2024-től egységesek lesznek a telefontöltők Európában

nlc | 2022. Október 04.
A lépés 250 millió eurós megtakarítást jelent majd a fogyasztók számára.

Az Európai Parlament nagy többséggel (602 igen, szemben a mindössze 13 nem szavazattal) megszavazta, hogy 2024-től egységes töltőportot vezetnek be az Európai Unió területén, vagyis az EU-ban eladott mobiltelefonok, tabletek, e-könyv-olvasók, fülhallgatók és fényképezőgépek mindegyikének ugyanolyan csatlakozóval kell rendelkeznie – számolt be a Telex.

(Fotó: Pixabay)

A szavazás megerősítette az uniós intézmények közötti korábbi megállapodást, és az Android-alapú készülékek által használt USB-C típusú csatlakozókat teszi uniós szabvánnyá, ami arra kényszeríti az Apple-t, hogy változtasson az iPhone-ok és más készülékeik töltőportján – írja a Reuters.

Az Európai Bizottság becslései szerint az egységes töltő mintegy 250 millió eurós megtakarítást jelent majd a fogyasztók számára. A mobiltelefonokhoz 2018-ban értékesített töltők fele USB micro-B csatlakozóval, 29 százaléka USB-C csatlakozóval, 21 százaléka pedig az Apple által használt Lightning csatlakozóval rendelkezett – derült ki a Bizottság 2019-es tanulmányából. Az Európai Bizottság 2021-ben nyújtotta be a javaslatát az elektronikus eszközök töltőinek egységesítésére.

Exit mobile version