nlc.hu
Otthon

Megevett egy levél epilepszia elleni gyógyszert a magára hagyott gyerek

Az anya ellen vádat emeltek.

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves nő ellen, aki úgy ment el a városba bevásárolni, hogy hat gyermekét magára hagyta a családi házban.

Ötéves kisfia beszedte a konyhaszekrényen tárolt epilepszia-gyógyszert, amitől életveszélyes állapotba került.

Az anya nem dolgozott, háztartásbeli volt egy beregi településen. A gyerekeket viszont többször magukra hagyta, akár több órára, míg vásárolni ment – írja az Ügyészség honlapján. 

epilepszia elleni gyógyszer mint rendőrségi bizonyíték

Az említett gyógyszer (Fotó: Ügyészség)

2021. július 7-én, reggel, az anyjuk autóbusszal ismét elutazott a közeli városba azért, hogy bevásároljon. Élettársa nem tartózkodott otthon, mert kora reggel munkába ment. A felügyelet nélkül maradt ötéves kisfiú a szekrényről levett egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert, amelyből olyan mennyiséget fogyasztott el, hogy életveszélyes állapotba került. A gyermek a kórházban 10-15 nap alatt gyógyult meg.

A gyámhatóság az eset után intézkedett mind a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről, így ők már nem a szüleik háztartásában élnek. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az anyát. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top