nlc.hu
Otthon

Lefújták a napelemes pályázat második fordulóját

Lefújták a lakossági napelemes pályázat második fordulóját

Mégsem lehet novembertől jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegetető napelemes pályázatra.
Napelemet szerel egy szakember

A múlt héten Gulyás Gergely bejelentette, hogy az új lakossági napelemes rendszereknél felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget, ami azt jelenti, hogy náluk nem lesz szaldós elszámolás, és sokkal később térül meg egy napelemes beruházás. Most egy másik döntéssel is fékezik a napelemek hazai terjedését.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint

elhalasztják a lakossági napelemes pályázat második szakaszát.

A döntést azzal indokolták, hogy a napelemes pályázat első üteméhez a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervről szóló bizottsági megállapodásig biztosítja a szükséges forrásokat.

Az első pályázatra a tárca közlése szerint több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett, közülük eddig már több mint 25 ezer pályázó rendelkezik támogatói okirattal. Az eddig megítélt támogatások összege meghaladja a 90 milliárd forintot. Ugyanakkor az eljárás lassan egy éve húzódik, ami jelentős bizonytalanságot okoz mind a háztartások, mind a kivitelezők számára, és eddig kifizetések sem voltak.

A pályázat második szakaszát novemberre hirdették meg, a mostani közlemény szerint az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születhet róla döntés.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top