nlc.hu
Otthon
20 család kerül utcára

Cserbenhagyta az állam a Menedékház Alapítványt, húsz család kerül utcára

„Minden ajtón bekopogtunk, ahol kellett dörömböltünk” – írta az Alapítvány. 15 évnyi működés után nyár elején bezár a a Családok Átmeneti Otthona.

A magas rezsiárak és az állami segítség hiánya miatt, 15 évnyi működés után nyár elején bezár a Menedékház Alapítványhoz tartozó Családok Átmeneti Otthona – jelentette be a szervezet a Facebookon.

Hiába kongatták a vészharangokat már tavaly ősszel, érdemi segítséget nem kaptak a XI. kerületi Önkormányzattól, a Szociális és Családügyekért Felelős Államtitkárságtól pedig válaszra sem méltatták őket fél év alatt.

Kizárólag a Fővárosi Önkormányzattól kaptak segítséget, az ugyanakkor csak arra volt elég, hogy még a telet valahogy kihúzzák.

„Rettenetesen szomorúnak találjuk azt, hogy épp azt a szolgáltatást kell befejeznünk, ahol folyamatos várólisták vannak, amelyre a legnagyobb és folyamatos szükség mutatkozik, és ahol a leginkább rászoruló, szinte nincstelen családokat láttunk el. A nálunk élő 20 család a fővárosi ellátás több mint 10%-át jelenti, és jelenleg nem látható, hogy hol és hogyan fogjuk tudni elhelyezni őket” – olvasható a Menedékház posztjában.

A szervezet azt is írta, a hajléktalanokat ellátó intézmény finanszírozását egyelőre meg tudták oldani, de sajnos ott is nagyon szorul a hurok a nyakuk körül. A legrosszabb esetben azt az intézményt is be kell zárniuk a nyáron. „Az ott élő emberek megnyugtató elhelyezése tényleg szinte lehetetlen feladatot róna ránk és a teljes fővárosi ellátórendszerre” – írták.

kisgyerek anyukájával átmeneti szálláson

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top