nlc.hu
Otthon
Rövidesen zárul az OTP Business Társasházi pályázata

Rövidesen zárul az OTP Business Társasházi pályázata

Sokszor előfordul, hogy a társasházi lakástulajdonosok szándéka ugyan megvolna az épület vagy közös terek felújítására, ám a várható költségekre nem rendelkeznek elegendő forrással és ezek előteremtése egyre nehezebb feladat elé állítja a lakóközösségeket.

A társasházak és lakásszövetkezetek fejlesztéseihez ebben az évben is segítséget nyújthat az OTP Business idén már 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázata, ami összesen 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít 15 nyertes lakóközösségnek.

Rövidesen zárul az OTP Business Társasházi pályázata
A pályázatot bármely hazai társasház vagy lakásszövetkezet törvényes képviselője, vagy akár lakója is egyszerűen és kényelmesen benyújthatja 2023. május 15-éig az erre létrehozott felületen, ahol a nyereményekről és az indulás feltételeiről is részletes tájékoztatást kapnak az érdeklődők.

Idén a pályázatok benyújtásával a lakóközösségek egy rászoruló család lakhatási körülményeinek javításához is hozzájárulhatnak, mivel az OTP Bank minden 100. sikeresen benyújtott, érvényes pályázat után 1 millió forinttal támogatja a Habitat for Humanity Magyarország Második Esély Programját.

Az OTP Business pályázata mellett a nagyobb fejlesztést tervező társasházak és lakásszövetkezetek részére további pénzügyi segítséget nyújthat az OTP Lakástakarékpénztári megoldás is. Ennek keretében havi 50 ezer forintos befizetés és 8 éves futamidő mellett 30 százalékos prémiummal, tehát évente 180 ezer forinttal egészíthetők ki a társasházak megtakarításai.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a cikkben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.

Advertisement

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top