
Medve költözött Káposztásmegyerre, a helyiek azóta közösen nevelik
Valamikor egy januári napon a semmiből megjelent Káposztásmegyeren, a Lóverseny téren egy óriási plüssmedve. Senki se tudja, honnan érkezett, de a helyiek nagy örömmel fogadták, törődnek vele, gondozzák, óvják, szeretik, sőt, volt, hogy az egész közösség együtt nyomozott utána, amikor egyszer eltűnt. Laza Mackó persze mindezt meghálálja, játékokat, könyveket, ruhákat ad a gyerekeknek a simogatásokért cserébe.
2023. November 02.
még több cikk


Feleségül vette Szervét Tibor a 21 évvel fiatalabb párját, Stefanovics Angélát

Már a ringbíró is megszólalt a Rácz-Istenes meccsről, a káromkodásokra is kitért

Demcsák Zsuzsa először posztolt közös fotót új vőlegényével

Megerőszakolta 12 éves diákját a tanárnő, majd később feleségül ment hozzá

Kiderült, mi Tóth Gabi újdonsült szerelmének, Papp Máté Bencének a civil foglalkozása

Csillagjegyek, akiknek sok stresszt hoz a december

Istenes Bence: „Amikor az Instagram-sztori kikerült, aláírtam a halálos ítéletemet”
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.