A pennsylvaniai Centralia a 20. század elején még 14 aktív szénbányával és 2500 lakossal büszkélkedhetett. Az 1960-as évekre bányáinak nagy részét bezárták és a településről sokan elköltöztek, ám még így is maradt mintegy 1000 lakosa.
1962 májusában a város tanácsa összeült, hogy megvitassák a hulladéklerakó ügyét. Az év elején a Centralia egy 50 méter mély szemétlerakót létesített, ám ez kezdett megtelni és a város éves emléknapi ünnepsége előtt meg akarták tisztítani. Az ülésen a tanács tagjai kézenfekvőnek tűnő megoldást javasoltak: a szemét felgyújtását. A tűzoltóság éghetetlen anyaggal bélelte ki a gödröt a tűz megfékezésére, amelyet 1962. május 27-én éjszaka gyújtottak meg. Miután a szemétlerakó tartalma hamuvá vált, a maradék parazsat leöntötték vízzel.
(Fotó: Leif Skoogfors/Corbis via Getty Images)
Két nappal később azonban a lakók ismét lángokat láttak, aztán egy héttel később, június 4-én újból. A tűzoltóság eleinte értetlenül állt a jelenség előtt, majd miután feltárták a leégett szemét maradványait, megtalálták a tűz forrását. Kiderült, hogy a szemetesgödör alján volt egy jókora rés, melyet a hulladék elfedett, emiatt pedig nem töltötték ki tűzgátló anyaggal. A lyuk közvetlen utat biztosított a régi szénbányák labirintusához, így azokra is átterjedt a tűz. A lakosok panaszkodni kezdtek, hogy kellemetlen szagokat tapasztalnak az otthonaikban és az üzleteikben, a földből pedig időről időre feltörő füstöt észleltek.
A városi tanács és a színbányákat birtokló vállalat összeült, hogy megvitassák a tűz minél gyorsabb és költséghatékonyabb megszüntetésének lehetőségeit. Több különféle tervet is kidolgoztak, majd belefogtak a megvalósításba, ám egyik módszer sem bizonyult eredményesnek. A lángokat nem sikerült teljesen megfékezni.
A város lakossága azonban tovább élte mindennapjait, a forró, füstölgő talaj felett, melynek igyekeztek kihasználni az előnyeit is. Így például, hogy nem kell havat lapátolniuk és akár a tél közepén is termeszthetnek zöldségeket a talajban.
Húsz évvel a tűz kitörése után azonban egyre aggasztóbbá vált a helyzet: egyes lakók elájultak otthonaikban a szén-monoxid-mérgezés miatt, a fák pusztultak, a föld hamuvá változott, az utak és a járdák domborodni kezdtek.
1981-ben aztán egy 12 éves fiú, Todd Domboski lába alatt megnyílt a föld. Csak azért élte túl, mert belekapaszkodott egy fa gyökerébe, majd az unokatestvére kirángatta a lyukból.
Centralia, Pennsylvania (Fotó: Leif Skoogfors/Corbis via Getty Images)
1983-ra Pennsylvania több mint 7 millió dollárt költött a tűz eloltására, sikertelenül. A szövetségi kormány ekkor úgy döntött, ideje kiüríteni a várost és áttelepíteni a lakosságot. 42 millió dollárt különítettek el Centralia kivásárlására, az épületek lebontására és a lakók átköltöztetésére. Ám nem mindenki volt hajlandó elhagyni a települést. A következő két évtizedben a legkitartóbb lakosok keményen küzdöttek azért, hogy legálisan maradhassanak.
2013-ban a megmaradt, kevesebb mint 10 lakos egyezséget kötött az állammal. Fejenként 349 500 dollárt kaptak, illetve tulajdonaik halálukig tartó tulajdonjogát. Elhalálozásuk után azonban Pennsylvania államra szállnak a földek, és lerombolhatja az azokon álló építményeket.
Centraliában ma már ötnél is kevesebb ember él . Az szakértők becslése szerint a település alatt annyi szén van, ami további 250 évig táplálja majd a tüzet.