nlc.hu
Otthon
5 történet arról, amikor jól jött (volna) a lakásbiztosítás

5 történet arról, amikor jól jött (volna) a lakásbiztosítás

Természeti károk, véletlen balesetek – a lakásbiztosítás sokféle bekövetkezett kár esetén tud segíteni.

Mindenkinek szüksége van lakásbiztosításra, hiszen a legapróbb dolgoktól a pénztárcánkat leginkább megterhelő gondokig nagyon széles körben lefedi a problémát okozó károkat. Erről győztek meg az alábbi történetek is, amiket az ismerőseink meséltek, mikor feltettem nekik a kérdést:

Milyen helyzetben jött (volna) jól a lakásbiztosítás?

 

Kicsivel megúszta

Jázmin szinte rögtön azután problémába ütközött, hogy beköltözött a frissen felújított, vadiúj lakásába. „Bojlerem van, az alatt van egy szifon – igazából csak annyi funkcióval, hogy a bojler vizét elvezesse. De valamilyen oknál fogva, ha leengedtem a kádból a vizet, ezen a szifonon kifolyt a víz. Pedig a kettőnek nem kéne, hogy köze legyen egymáshoz. Ezért ki kellett hívnom egy szakembert, akinek az első mondata az volt, hogy a rendszerben valahol dugulás lehet, az okozhatja a bajt” – idézte fel a pillanatot, amikor lejátszódott lelki szemei előtt, hogy a szakember feltöri az éppen lerakott fürdőszobacsempéket. Így hát nyilván megkérte, hogy próbáljanak alternatív megoldást találni, ami végül a duguláselhárítás lett. „Rögtön beküldtem a biztosítóhoz a számlát, mert egyébként ilyen problémára is fizetnek. Néhány napon belül ki is utalták az összeget – ez így nagyon jó élmény volt” – tette hozzá.

Minden jó, ha a vége jó

Ramóna története egészen hasonlóan kezdődött: „Úgy vettünk házat, hogy alaposan ráfért a felújítás: az alapoktól renováltattuk az egészet. Nem kevés időnkbe telt, mire kész lettünk, de abszolút megérte! Néhány hete költöztünk csak be, mikor nagyon durva dugulás lett a házban.” Jázminnal ellentétben ők nem úszták meg az újonnan kicsinosított házuk ismételt feltúrását: az udvaron fel kellett törni a betont, feltúrni a pázsitot. Ki kellett deríteni, mégis mi a baja a csatornarendszernek. Ez volt ugyanis az egyetlen, amit a felújítás nem érintett. „Murphy-törvénye szerint természetesen ott volt galiba, viszont szerencsére ki tudták javítani a hibát, vissza is betonoztak, a füvet is újra ültettük. Úgy tűnt, megoldódott a probléma. Aztán kiderült, hogy távolról sem” – mesélte.  Újra fel kellett törni kint a betont, fel kellett szedni a járólapot a konyhában, a csempét a fürdőszobában. Egy óriási, hosszú lyuk tátongott a házukban, ahol kiszedték és kicserélték a csöveket. Újra kellett alapozni, burkolni, aszfaltozni – milliós tételt jelentett számukra.  „Az egyetlen szerencsét az jelentette, – jegyezte meg Ramóna –, hogy nagyon jó lakásbiztosítást kötöttünk, így a biztosító végül kompenzált a megpróbáltatásainkért.”

Lakásbiztosítás

Illusztráció: sturti/Getty Images

Késő bánat

Áron ehhez képest egy jóval általánosabb problémába futott bele: a kulcsa egyszerűen beragadt a bejárati ajtaja zárjába, és sehogy sem tudta kiimádkozni onnan, viszont így kijutni sem tudott a lakásából. A tesója a segítségére sietett. „Mindenféle cuccal felszerelkezve érkezett, hátha valamelyik segít kiszedni a zárba ragadt kulcsot, de így sem ment. Kalapáltuk, véstük, húztuk-vontuk – semmi. Lakatost kellett hívni, hogy kijussak a lakásból – emlékezett vissza. – Ha lett volna biztosításom, elég lett volna, ha azonnal őket hívom segítségért, mert az assistance állta volna a szakember költségét. Hiszen, mint később egy haverom mesélte, neki azt is lefedte a biztosítása, mikor beletörte a zárba a kulcsát.”

A szülői előrelátás

Emesének egy gyerekkori emléke jutott eszébe. „Kiskoromban kertes házunk volt, és emlékszem, volt egy épített medencénk is. Nagyon sokat pancsoltunk benne a tesómmal, még medencés bulink is volt (volt, akinek még szigorúan karúszós volt a részvétel!), de aztán volt egy nyár, amikor úgy tűnt, nem fogjuk tudni többet használni. Gyerekszemmel csak annyi maradt meg, hogy beomlott a medence fala, a teljes kétségbeesés, majd az öröm, hogy végül a jó időre mégis megoldódott a helyzet” – elevenítette fel a sok évvel ezelőtti sztorit. Aztán elmondta, hogy ma már jobban rálát az akkori eseményekre: elmondása szerint arról volt szó, hogy brutális, özönvízszerű esőzések voltak szélviharokkal, és egy a szél által kitépett fa megrongálta a medence épített falazatát és az bedőlt. A szülei azonban előre gondolkodtak és kötöttek a medencére is biztosítást: kértek árajánlatot a javításra, azt beküldték a biztosítónak, ami kifizette az összeget. Emese pedig azt mondta, ez az élmény motiválta arra, hogy maga is alapos, mindenre kiterjedő lakásbiztosítást kössön.

Erre tényleg nem lehet felkészülni

Kristófnak azonnal kéznél volt egy csupán néhány hónappal ezelőtti sztori, amikor is a felső szomszédjuknál csőtörés lett. A srác úgy tudja, hogy a fölöttük lakó elindított egy mosást, majd elment otthonról, és a víz elkezdett ömleni a lakásban, de ő és a lakótársa ebből sokáig semmit nem érzékeltek. „Egy idő után persze már mi is láttuk, hogy mindenhová szivárog be a víz. Hívogattuk a szomszédot, aki persze nem vette fel… – mesélte Kristóf. – Volt egy karosszék, ami az albérlettel jött (szerencsére egyikünk sem kedvelte túlságosan), és a mellette lévő tapéta elkezdett szépen lassan kidudorodni, ami egyre nőtt és nőtt. Mi meg csak kővé dermedve álltunk, bámultuk. Aztán hirtelen kipukkadt, zúgott ki belőle a víz, de olyan erővel, hogy a fotel is beleremegett. Elázott minden.” A csőtörés miatt a felső szomszédjuknál bokáig állt a víz. Náluk újra kellett festeni, tapétázni, de a ház biztosítása fedezte a károkat – és mivel a biztosítás az Allianznál volt, gördülékenyen ment a kár rendezése is.

A név kötelez. Az Allianznál 130 éve gondoskodunk ügyfeleinkről. Magyarországon több mint másfél millióan bízták ránk legnagyobb értékeiket, legyen szó vagyon-, élet- és egészségbiztosítástól kezdve egészen a vagyonkezelési szolgáltatásokig. Mit mondanak ügyfeleink? Érdemes elolvasni oldalunkon.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top