nlc.hu
Otthon
Vészhelyzetben is segít a biztosító

Vészhelyzet esetén is kérhetünk segítséget a biztosítónktól

A megfelelő lakásbiztosítás kiválasztásánál egyre többen veszik figyelembe azt a szempontot, hogy kapnak-e váratlanul kialakult vészhelyzetekre gyors segítséget, úgynevezett Assistance szolgáltatásokat. De mik is ezek valójában?

Nem csak az ár lehet döntő szempont

Az otthonunk  a legnagyobb értékünk, ezért lakásbiztosítás nélkül élni hatalmas kockázatot jelenthet. Nagy az esélye annak, hogy a díjakon megtakarított pénz már nem is tűnik jó üzletnek, ha nem várt kár ér bennünket. Például, ha egy csőtörés miatt elázik a fél lakás vagy az esőzések során beázunk, vagy netán kirabolnak, és odalesznek a féltett értékeink. Az ilyen és hasonló, nem tervezett kiadásokhoz képest a lakásbiztosítás díja eltörpül.  Szerencsére ezt egyre többen felismerjük, és védjük  az otthonunkat, a benne található értékeinket lakásbiztosítás kötésével. Azonban érdemes azt is figyelembe venni, hogy bár az ár mindig fontos tényező a biztosítás kiválasztásában, nem célszerű kizárólag ez alapján dönteni. A fedezetek köre, azaz milyen esetekben szolgáltat a biztosító, illetve a fedezetek nagysága, azaz mekkora összeget fizet a biztosító kár esetén, ugyancsak fontos szempontok, hiszen ezek határozzák meg, hogy az igényeinknek megfelelő biztosítással rendelkezünk-e. Az is lényeges kritérium lehet, hogy milyen ún. assistance szolgáltatásokra lehet szükségünk, ha beüt egy váratlan vészhelyzet, például egy nem várt fürdőszobai dugulás.

A 2023-as lakásbiztosítási kutatás felmérés eredményei azt mutatják, hogy a megkérdezettek csaknem kétharmada számára fontos a lakásbiztosítás jó ár-érték aránya, pusztán az árat önmagában sokkal kevesebben figyelik. A különböző  assistance szolgáltatások közül otthoni vészhelyzet vagy műszaki cikk meghibásodása estén a mesterember helyszínre küldését értékeljük legtöbbre. . ( Forrás: Az Allianz Hungária Zrt. „Hogyan választunk lakásbiztosítást?“ elnevezésű online, nem reprezentatív kérdőíves felmérése november 8. és november 22. között zajlott 475 válaszadó részvételével.)

Mi is az az Assistance?

Az Allianz Otthonom lakásbiztosításnak  fontos része az assistance fedezet. Az emberek azonban gyakran nincsenek tisztában vele, milyen szolgáltatást foglal magába mindez, hogyan és mire használhatják.

Egyre gyakoribbak a viharkárok. Fotó: Profimedia

Egyre gyakoribbak a viharkárok. Fotó: Profimedia

Ha beletörik a kulcs a zárba, és nem tudunk bejutni a lakásba, vagy ha meghibásodik a fűtési rendszer, így fűtés nélkül maradunk, az ilyen mindennapos vészhelyzetek hatalmas stresszel járhatnak. Az ember kapkod, nem tudja, kihez fordulhatna, honnan szerezzen rövid időn belül szakembert, és – főleg az ügy sürgőssége miatt, mindez mennyibe fog kerülni. Az Assistance szolgáltatás keretében vészhelyzet esetén a biztosító akár 1-2 órán belül küldi a gyorsszervizt, a kiszállási és a munkadíjat pedig az Allianz Otthonom lakásbiztosításban levő assistance szolgáltatás fedezheti. Abban, hogy megismerjük a részleteket, Tollmayer György, az Allianz szakértője volt a segítségünkre.

„Az assistance szolgáltatások otthoni vészhelyzet elhárításában, valamint háztartási gépek meghibásodása esetén nyújtanak azonnali segítséget, szervezés, illetve gyors szerviz formájában. Gondoljunk a leggyakoribb otthoni vészhelyzetekre, amikor nincs idő késlekedni, azonnali megoldásra van szükség: dugulás van a fürdőszobában, csőtörés miatt  ázik a lakás, meghibásodott a mosógép vagy a gáztűzhely, a meghibásodott fűtésrendszer miatt nem indul el a fűtésünk, vagy egy darázsfészek keseríti meg az életünket. Az ilyen és hasonló bosszantó, otthonunkban előforduló vészhelyzetek esetén segít az assistance. Ez fedezi a szakember kiszállási és munkadíját, éves szinten összesen  600.000 forintig, ráadásul a nap 24 órájában hívhatóak, elérhetőek vagyunk, és segítünk.”   

Milyen esetekre terjed ki az Assistance szolgáltatás?

  • víz- és/vagy csatornavezetékek károsodása
  • szennyvízcsatorna (wc, fürdő, mosdó, mosogató) dugulása
  • villamosenergia ellátó rendszerek hibája
  • fő fűtési rendszer és/vagy a fő fűtési rendszer által biztosított melegvízellátás meghibásodása
  • háztartási gépek meghibásodása
  • külső zárak, tetőfedés, ajtók vagy ablakok balesetszerű károsodása vihar, tűz, füst, betörés, betörési kísérlet vagy rongálás következtében
  • bejárati ajtó zárjának (mechanikus zár) javítása vagy indokolt esetben cseréje, amennyiben a bejárati ajtó kulcsának elvesztése, eltörése vagy a zár megrongálódása következtében a biztosított nem tud az ingatlanba be- vagy onnan kijutni.
  • patkányok, egerek, rovarok, darazsak, méhek és ezek fészkei által okozott károk

Mi minősül vészhelyzetnek?

Az az esemény, mely az ingatlan épületszerkezeteinek, berendezéseinek meghibásodása vagy balesetszerűen bekövetkezett fizikai károsodása miatt sürgős beavatkozást igényel a további károk és/vagy a balesetveszély megelőzése érdekében. Vészhelyzetnek minősülnek a biztosított ingatlanban található, a szerződési feltételekben meghatározott háztartási gépek meghibásodásai is, amelyek előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul következnek be, és sürgős beavatkozást igényelnek a kockázatviselés helyén bekövetkező esetleges károk, hátrányos következmények megelőzése érdekében. 

Hogyan tudják igénybe venni az ügyfelek?

Az Assistance segítségével gyorsan orvosolható a kár. Fotó: Profimedia

Az Assistance segítségével gyorsan orvosolható a kár. Fotó: Profimedia

„Az Allianz Assistance telefonos ügyfélszolgálata minden nap, a nap 24 órájában hívható, és 1-2 órán belül segítséget küld. Fontos, hogy a bejelentést 24 órán belül tegyük meg. Az Assistance célja nem az eredeti állapot visszaállítása, hanem, a további károk megelőzése, illetve hogy az életkörülményeink ne romoljanak a kialakult helyzet miatt, – gyors segítség vészhelyzet esetén.” – teszi hozzá a szakember.

Az Assistance call centere a 06 1/30/20/70 421-1-421-es telefonszámon, minden nap, a nap 24 órájában hívható. A hívást követő 1-2 órán belül megérkezik a gyors szerviz, a szakember kiszállási díját és munkadíját pedig – a megfelelő feltételek esetén a biztosító fizeti.

 

 

A név kötelez. Az Allianznál 130 éve gondoskodunk ügyfeleinkről. Magyarországon több mint másfél millióan bízták ránk legnagyobb értékeiket, legyen szó vagyon-, élet- és egészségbiztosítástól kezdve egészen a vagyonkezelési szolgáltatásokig. Mit mondanak ügyfeleink? Érdemes elolvasni oldalunkon.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top