Buda Bill lánya, Alexa a napokban megosztott egy felvételt a közösségi oldalán, amely a postásként dolgozó édesapja utolsó munkanapját mutatta meg. Mint a felvételből kiderül, a környéken lakók összegyűltek a kedvenc kézbesítőjük megünneplésére. Néhányan a bejárati ajtajuk előtt fogadták őt a lufikkal díszített verandán, a gyerekek pedig rajzokkal, bájos köszöntőlapokkal halmozták el a férfit.
Az 59 éves Bill – aki 24 és fél év után vonult nyugdíjba – elmesélte a Good Morning America című műsorban, hogy miután a hozzá tartozó környék lakói többször is megkérdezték tőle, mikor vonul nyugdíjba, úgy döntött, hogy készít számukra egy „Ments el a dátumot!”-kártyát, amit felragasztott az ottaniak ajtajára. Elmondása szerint azért a szombatot választotta a nyugdíjba vonulása előtti utolsó munkanapnak, hogy minél több embertől el tudjon búcsúzni a szokásos útvonalán. Arra azonban nem számított, hogy ekkora felhajtással és ilyen kedvesen fogadják őt és búcsúztatják el.
„Fantasztikus érzés volt! Azt hiszem, hogy az elmúlt 24 és fél évben valamit nagyon jól csinálhattam, ha ilyen sokan várták, hogy elbúcsúzhassanak tőlem” – vallotta be meghatódva Bill, aki 1993-ban kezdett postásként dolgozni, és szinte alig hiányzott a munkából.
Elárulta, eredetileg nem az volt a terve, hogy postás legyen. Két főiskolai diplomájával a ’90-es évekig egy nagyvállalatnál dolgozott, ám elérte az elbocsátási hullám. Apja biztatta akkor, hogy menjen postahivatalba dolgozni, és amikor az interjúra érkezett a postamesterhez, kiderült, jól ismerik egymást. Két nappal később pedig már munkába is állhatott. Arról is beszélt a GMA-nak adott interjúban, hogy egyesek azt gondolhatják, hogy „ez a világ legkönnyebb munkája”, miközben komoly felelősséggel jár a kézbesítés.
Nyugdíjasként most azt tervezi, hogy minél több sporteseményre elmehessen.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock