nlc.hu
Otthon

Egy nógrádi falu rendeletében az áll, hogy nem látják szívesen a büntetlen előéletűeket

Kisbárkány is feltételekhez köti a betelepülést.
költözés - fotó: Getty Images

Sorra érkeznek a falvak életvitelét, szokásait megőrizni hivatott önazonossági rendeletek, és ezek között vannak olyanok, amiket nem feltétlenül a jogászszakma krémje írt meg. Látszik ez abból is, hogy több településen úgy alkották meg a rendeletet, hogy vagy nem, vagy nem értően olvasták el az erre felhatalmazást adó önazonossági törvényt – vette észre a hvg.hu.

A Nógrád vármegyei, 150 lelkes Kisbárkányon tovább ment a jogalkotó, aki túlzott buzgalmában beleírta a rendeletbe – szúrta ki a portál – : „Nem létesíthet lakcímet Kisbárkány község közigazgatási területén az a nagykorú, aki büntetlen előéletű.” 

Aki mégis megugorja ezt az akadályt, annak a portál szerint lakcím létesítéséhez a vételár 5 százalékát kell leszurkolnia az önkormányzatnak betelepülési hozzájárulásként.

Kisbárkányon egyébként a hvg.hu cikkének megjelenése után kijavították a rendeletet, átírva a büntetlen-t büntetett-re.

Mint arról korábban írtunk, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkeresztes volt az első település, ahol a július 1-jén életbe lépő helyi önazonosság védelméről szóló törvény értelmében, még annak életbe lépése előtt pár nappal megalkották a helyi rendeletet, amely az ingatlanvásárlások esetében elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatnak. A rendelet szerint az önkormányzat az elővásárlási jog gyakorlásáról mindig egyedi eljárásban dönt, ezen hatáskörét a képviselő-testület átadta a pénzügyi és gazdasági bizottságnak. A bizottság az egyedi döntés előtt dönt arról, ha szükséges személyes meghallgatás. A vevő a törvényben szereplő feltételek mentén élvez mentességet, egyebek mellett akkor, ha él hozzátartozója a településen, vagy ha lakáscélú állami támogatással, például CSOK segítéségével vásárolná az ingatlant.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top