Otthon

8 négyzetméteres Amerika legkisebb lakása, és még menő is

Mikrolakásokat építenek az USA-ban, ez az új trend van kibontakozóban. A legkisebb, amit már birtokba is vettek, nyolc négyzetméteres.

Az Egyesült Államokban az a legújabb őrület, hogy 27 négyzetméternél kisebb lakásokat építenek, helytakarékossági célból. A Gizmodón megjelent összeállítás ennek jegyében vette számba a legkisebb lakásokat az országban. A trend egyik meglovaglója, Jim Potter szerint azokban az épületekben, ahol korábban mindössze nyolc lakás fért el, 64 helytakarékos hajlék is összeszuszakolható. Azt nem tudjuk, mennyire kényelmesen, mindenesetre a legkisebb mikrolakás címet egy seattle-i otthon nyerte el a maga nyolc négyzetméterével.

Te be tudnál így rendezni nyolc négyzetmétert?

Potter szerint egy olyan metropoliszban, mint Seattle, a környezettudatos gondolkodású bérlők biztosan nem bánják, ha a lakásuk egy régi kollégiumi szobára hasonlít, és azt sem, ha a konyha felett kell aludniuk, miközben ugyanez a szoba a nappali is egyben. A cikk egyébként azt is megemlíti, hogy ez a fajta térkihasználás már régóta divat Japánban, Hongkongban és Európa számos országában is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top