Otthon
Szponzorált tartalom

5 tipp csempe- és járólapvásárláshoz

A szép csempe és az ízléses járólap hosszan tartó ékessége lehet az otthonodnak, de ha vásárláskor nem veszed figyelembe a következő tanácsokat, könnyen előfordulhat, hogy évekig tartó bosszúságot szerzel magadnak.

A csempe és járólap vásárlása hosszú távú befektetés, amely könnyen elsülhet rosszul is, ha nem elég megfontoltan választasz. Mi az alábbi tanácsokkal szeretnénk megkönnyíteni a döntést.

Burkolatkiosztás

Általában a színek, méretek, a kopásállóság és fagyállóság kérdése merül fel a csempék és járólapok vásárlásakor, és közben nagyon sokan elfeledkeznek egy igen fontos és hasznos dologról, ami a végeredményt és az elégedettséget nagyban befolyásolja. Éppen ezért is írunk erről elsőként, annak ellenére is, hogy nem kifejezetten a választáshoz kötődő kategóriáról van szó. Ez nem más, mint a burkolatkiosztás, vagyis egy előzetes terv arra nézve, hogy az egyes csempék és járólapok pontosan hol és milyen „tájolásban” legyenek majd lerakva a felületen. Ahhoz, hogy használható burkolatkiosztást készítsünk, először természetesen ki kell választanunk magát a csempét, hiszen ennek mérete és alakja meghatározó lesz a terv elkészítéséhez.  

forrás: Zalakerámia

A munka megkezdése előtt rajzoljuk fel a burkolandó he­lyiség méretarányos alaprajzát négyzethálós vagy milliméterpapírra. Gondosan térképezzük fel és mérjük le a helyiség határoló falait; rajzoljunk fel minden beugrást, lépcsőt vagy a beépített bútorok alatti bur­kolandó területeket (pl. beépített szekrény, fürdőszobai berendezés). Ezután számítsuk ki a helyiség alapterületét. (Ez mondja majd meg nekünk, hány darab csempét, illetve járólapot kell vennünk. A pontos számnál érdemes 10 százalékkal többet vásárolni, hiszen egy-egy darab eltörhet, a vágás utáni maradék felhasználhatatlan lesz, arról nem is beszélve, hogy tartalék kell arra az esetre is, ha később valamelyik darab a használat közben megsérülne, és cserélni kellene.) Ha megszülettek a számok, kezdjük el egyenként felrajzolni a csempéket, és ügyeljünk rá, hogy hagyjunk helyet közöttük a fugázásnak is. Ha ez a művelet túl bonyolult lenne, kérjünk segítséget – a nagyobb gyártók és kereskedőhálózatok elkészítik nekünk ezt a rajzot!

Kopásállóság

Térjünk most át a szorosabb értelemben vett vásárlási szempontokra! Az egyik legfontosabb a kopásállóság, mert ha ebben a kérdésben rosszul választunk, akkor egy-két év alatt tönkremehet a burkolatunk. Kopásállóság szempontjából 5 kategóriába (PEI I–V) sorolják a járólapokat, és ezekből a kategóriákból aszerint kell választani, hogy milyen helyiségbe kerül a burkolat. Az előszobába és a nappaliba III–IV-es járólapot válasszunk, mert itt jelentősen magasabb az igénybevétel, és a cipővel behordott homokszemek néhány év alatt elkoptatják a nem megfelelő keménységű burkolatot.

Fürdőszobában már elegendő lehet a PEI III-es járólap is, míg a konyhában az előrelátható igénybevételnek megfelelően válasszuk ki a burkolóanyagot. Ha sokat tartózkodunk ebben a helyiségben, akkor érdemes minél strapabíróbb anyagot használnunk, de egy kevéssé használt konyhában (például legénylakásban) sem szabad PEI III alá menni!

forrás: Zalakerámia

Eddig csak a padlófelületek burkolására szolgáló járólapokról volt szó. A falra való csempék „más lapra tartoznak”, mert ezeknél a kopásállóság kevésbé fontos, hiszen nem járunk rajtuk. Annál fontosabb a tisztíthatóságuk, különösen a konyhában, a sütő környékén felrakott daraboknál. Figyeljünk ezért oda, hogy jól mosható felületű, a vegyszereknek ellenálló terméket válasszunk!

Végül pedig ne feledjük, hogy két külön kategóriáról van szó: csempével soha nem szabad padlót burkolni, de járólap kerülhet a falra. A legjobb azonban – főleg az olyan vizes helyiségben, mint a fürdőszoba –, ha a járólapot a padlóra, a csempét pedig a falakra rakjuk!

forrás: Zalakerámia

Fagyállóság

Közkeletű tévedés, hogy fagyálló burkolatot csak olyan helyre kell tenni, ahol a hőmérséklet 0 fok alá is mehet. A valóság az, hogy ilyen burkolatra ott van szükség, ahol nagy a hőingadozás – például egy beüvegezett lodzsában valószínűleg nem lesznek mínusz fokok, de a besütő nap hatására akár 24 órán belül is előfordulhat a burkolat felszínén 20-30 fokos hőmérséklet-ingadozás. Különösen igaz ez a sötétebb színtónusú járólapoknál, amelyeket az üvegen keresztül behatoló napfény erősebben felmelegít. Erkélyre, teraszra, illetve nagy hőmérséklet-ingadozásnak kitett helyiségekre ezért mindenképpen fagyálló lapot válasszunk!

Színek és méretek

A legtöbb fejtörést általában a színek és méretek kérdése jelenti a vásárláskor. Olyan bőséges ma már a kínálat, ráadásul a lakberendezési trendek is olyan sűrűn változnak, hogy igazán nehéz jó döntést hozni ezen a téren. Véleményünk szerint nem kell a legfrissebb divatot követni, mert akkor hamar elavulttá válik a burkolat, hanem inkább a személyes ízlésünk alapján válasszunk, és akkor hosszan elégedettek leszünk a lakásunk küllemével. Vannak azért bizonyos szabályok, amiket érdemes szem előtt tartani – bár ezek természetesen el is vethetők, ha valaki igazán kreatív, és jó az esztétikai érzéke. A méretre vonatkozó szabály ez: nagy helyiségbe nagyméretű lapokat vegyünk, a kicsiket apróbbal burkoljuk. A színek vonatkozásában pedig azt tanácsoljuk, hogy használjunk világos árnyalatokat a bevilágítatlan és szűk helyiségekben, mert ezek növelik a térérzetet, és oldják a fénytelenségből adódó komor hangulatot.

forrás: Zalakerámia

Speciális csempék

Számos speciális járólapot és csempét kaphatunk már manapság, ám az ezekkel való burkolás akár különleges eljárást is igényelhet, ezért mielőtt a szívünkre hallgatva ilyet választunk, vizsgáljuk meg józan ésszel azt is, vajon való-e ez nekünk. Tipikusan ilyen darabok a tükörcsempék, amelyek az átlagos csempékhez képest jóval nehezebbek, ezért speciális ragasz­tóval vagy tükörcsavarokkal kell őket rögzíteni. Ne feledjük el azt sem, hogy a fürdőszobába csak nagyon jó minőségű tükörcsempe való, mert a párától az olcsó darabok hátlapján lévő ezüstözés tönkremehet. Gondoljunk arra is, hogy a fényvisszaverő csempék csak sima falfelületen mutatnak jól, a hullámos falon torz tükörképet adnak. Vásárlás előtt ezekről a spéci termékekről mindenképpen kérjünk szaktanácsot, mert előfordulhat, hogy csak furnérlemezhez rögzítve lehet őket felrakni a falra.

forrás: Zalakerámia
Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top