Otthon

Fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban – fotó

Fehér oroszlán (Panthera leo krugeri) született a Nyíregyházi Állatparkban, az anyaállat a kifutóban, a látogatók szeme láttára adott életet utódjának.

A száznapnyi vemhesség után, péntek délután világra jött oroszlánkölyök a parkban 2015 óta élő szülőpár első utóda.  Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője elmondta, egy holland állatkertből származó hím állat, Inkosi, illetve a korábban egy cseh állatparkban élő nőstény, Binti eleinte normál színezetű fajtársaikkal éltek közös csapatban, majd idén külön kifutóba kerültek annak reményében, hogy közös utóduk születik.

A gondozók egyelőre nem tudták megállapítani a kölyök nemét, erre valószínűleg a kéthetesen elvégzett orvosi vizsgálaton kerülhet sor. Az állat bundájának színezete szüleihez hasonlóan világos bézs színű, szemei körülbelül kéthetesen nyílnak majd ki. A kölyök csak abban az esetben lesz világos bézs bundájú, ha a szülőpár mindkét tagja rendelkezik ugyanezzel a ritka színt okozó génnel.

A “fehér” színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlánalfaj egyik populációjához tartoznak, és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Krüger Nemzeti Park területén élnek. Világos színük a rejtőzködést segíti, mivel ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint magas fű jellemzi.

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, mivel évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati jelentése “a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek”.

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) című könyv megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, 1994-ben láttak utoljára vadon élő egyedet. Napjainkban az állatkertben és a rezervátumokban élő állatok száma nem éri el az ötszázat, köztük két ivarérett állat – és most már utóduk is – a Nyíregyházi Állatparkban látható.

Olvass még oroszlánokról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése