Otthon

Nézz mosolygós szemmel a kerti gépekre! (X)

A STIHL hétköznapi arcai minden eddiginél hitelesebben képviselik a márka sokszínűségét. Cikksorozatunk első részében a kézműves finomságokat készítő őstermelőt, Dékány Béláné Dittát ismerhetitek meg.


Dékány Béláné Ditta az első lekvárjait még egy szegedi panellakásban főzte. A visszajelzések annyira pozitívak voltak, hogy egyszer csak gondolt egyet a férjével, és hazaköltöztek Túrkevére. Azóta a saját faiskolájukat vezetik, Ditta pedig őstermelőként készíti kézműves finomságait. „Az energiaszeletet, amibe saját aszalványt teszek, azt nagyon sokan szeretik és keresik, de nagy kedvenc a füstölt, főtt fürjtojás is. A fürjtojást megfőzzük, három napig pácoljuk, majd füstöljük, és befőttesüvegben, olajban tartósítjuk. Nagyon sok fürjtartó készíti, de mindenkinek megvan a saját receptje, amire esküszik. Sehol nem találni két hasonlót” – meséli büszkén.

A gyümölcsök szedésétől, válogatásától kezdve a magozáson át az elkészítésükig mindent saját kezűleg végez, hiszen csak így tudja garantálni a termékei minőségét. „Fóliasátorban palántákat nevelünk, rendben kell tartanunk a szántóföldeket, nagyon fontos a tavaszi metszés, az öntözés és a permetezés is, az én kedvencem azonban a fűnyírás” – mondja. A STIHL akkus gépei széles körű, rugalmas felhasználási lehetőségeket nyújtanak, tiszta, csendes működésüknek köszönhetően pedig a koncentrációt is segítik. „Ilyenkor kikapcsolok, és elengedem a hétköznapi gondokat” – vallja Ditta.

A STIHL akkus gépeivel a károsanyag-kibocsátás miatt sem kell aggódnia. „Szeretném, ha az emberek a környezetükre és az egészségükre is jobban odafigyelnének. Ezért készítek egészséges, tartósítószer- és cukormentes termékeket, és ezért dolgozom a STIHL környezetbarát akkus gépeivel ” – mondja. „Én így szeretem” – teszi hozzá a rá jellemző félszeg mosollyal az arcán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top