Otthon

130 ezer forintból épített házat két egyetemista

Miután nem kapták meg az igényelt támogatást a kicsi házra, úgy döntöttek, hogy újrahasznosított alapanyagokból rakják össze az egészet.

Amy Andrews és Ethan Van Kooten környezetmérnöknek tanulnak Iowában, és a tanulmányaik részeként megpályáztak 890 ezer forintot, hogy abból építsenek egy aprócska, olcsó házat. Amikor kiderült, hogy nem juthatnak támogatáshoz, kidobásra ítélt alapanyagokból álltak neki, és 10 hét alatt összehozták 130 ezer forintos összegből. Így az olcsó ház még olcsóbb lett.

130 ezer forintból épített házat két egyetemista
130 ezer forintból épített házat két egyetemista
130 ezer forintból épített házat két egyetemista

A napkollektor és a száraz vécé a minimálisra szorított költségvetés miatt kimaradt, de még tervben van az esővízgyűjtő tárolók beszerzése, hogy azzal oldják meg a mosogatást. Mert ez a kicsi ház nemcsak olcsó, de környezetbarát is. Az áramot bevezették, és a fűtést egy fatüzelésű kályhával oldották meg, csak a fürdőszobát nem látjuk a képeken.

A ház alapját az egyikük nagyszüleinek kukoricatároló hombárja adta, ehhez a környéken lebontott házak anyagát vadászták össze. Az építkezésbe kettejükön túl az egyikük édesapja szállt be.

Nézz meg még több aprócska házat:

Tündéri miniházat épített – boldogság 7 négyzetméteren
Ez a svéd mikroház rögtön elrabolja a szíved
A városlakók apró házakat építettek azoknak, akiknek nincsen
4 óra alatt épült fel ez a ház
Menő miniházat épített magának egy nő

Forrás: Central College News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése