Talán emiatt: a mai napig az íjászat az egyetlen olyan sportág, amelynek szabályai megegyeznek az épek versenyén alkalmazottakkal.
A kórház orvosai hamar felismerik a játék és a sport hasznosítható szerepét – írja Nádas Pál Nemzetközi paralimpiai játékok története című anyagában –, és a sportot a gyógykezelési folyamat részévé teszik. “A sport visszaadta a háborúban elvesztett lelki és testi, emberi önbecsülés érzését és élményét. (…) Visszaállíthatónak tűnt az agy és a test harmonikus aktivitásának összhangja. Mindezen eredmények a társadalomba való újbóli beilleszkedéshez teremtették meg az emberi feltételeket.”
Dr. Ludwig Guttmann
Ez idő tájt Angliában más hadi- és veteránkórházak, illetve otthonok lakói is elkezdenek sportolni, majd versenyezni is egymással az íjászat mellett atlétikában, vívásban, asztaliteniszben és kosárlabdában. Az elgondolás világszerte terjed, és nemsoká néhány holland kerekesszékes érkezik Angliába, hogy megmérkőzzön az ottaniakkal.
A “játékok” immár nemzetközivé válnak.
Csakhogy itt nem olyan egyszerű összemérni a teljesítményt, mint az épek esetében – hiszen ahányféle hiány, ahányféle mértékű sérülés, annyiféle képesség, előny vagy épp hátrány adódik, főként, amikor már nemcsak a kerekesszékben ülő gerincsérültek, hanem a vakok és végtaghiányos emberek is bekapcsolódnak a sportolásba. (Kezdetben a látássérültek atlétikában és csörgőlabdában, az amputált sportolók pedig atlétikában, úszásban, asztaliteniszben, lövészetben és röplabdában állhattak rajthoz.) Komoly kihívás volt tehát igazságos szabályokat alkotni, az épek versenyszabályzatát a különféle parasportágakra adoptálni.
Egyre nehezebb az egyre több külföldi versenyzőt elhelyezni, így először új pavilonokat építenek a kórházban, majd a soron következő találkozót már a XVI. Nyári Olimpia helyszínén, Rómában rendezik. 1960-at írunk ekkor.
Az olasz csapat – Róma, 1960
Hogy sportolásra alkalmasak legyenek, a kerekesszékeket a következő három világesemény során egyre könnyebbé és egyre gyorsabbá fejlesztik a gyártók. Aztán valami megtörik…
Elképesztő, de az 1976-os “Torontóolimpiád” ellen nyolc ország (köztük elsőként Magyarország) tiltakozik amiatt, hogy Dél-Afrika “fajilag összevont” csapattal nevezett. Ezután még kilenc paralimpia következik, és e világesemény – bár politikai és lobbicsatározások továbbra is előfordulnak – a legnagyobb emberi küzdelmek, az akarat mindent lebíró győzelmének színtere marad.
A brit csapat – Tokió, 1964
Hogy a fejlődést számokban is lássuk: az első, a római paralimpián 23 küldöttség 400 tolószékes sportolója vett részt. A legutóbbin, négy éve, Londonban 166 országból már 4294-en küzdöttek. A kezdetekkor csak gerincsérültek indulhattak, még nem játszottak himnuszt, a versenyzők kórházi épületekben laktak a játékok alatt, és talán ha egy-két ezren követték az eseményeket. Ehhez képest
Londonban 2,7 millió néző volt a helyszínen,
a Channel4 televíziós csatorna napi tizenöt órában élőben számolt be a versenyekről. Anglia huszonkét városában hatalmas kivetítők előtt naponta félmillióan drukkoltak. 251 világ- és 451 paralimpiai csúcs született.
KATTINTSD VÉGIG AZ OLIMPIÁK TÖRTÉNETÉT, A MAGYAR SIKEREKET!
Azoknak, akik egyetlen videóból szeretnék megérteni, mit jelent a paralimpia, érdemes megnézniük meg ezt a londoni, 100 méteres hátúszás-döntőt, ebben minden benne van. Túl azon, hogy egy olyan ember nyeri meg (egyébként új világrekorddal), akinek egy karja sincsen (!). Lehetetlen küldetés? Addig a pillanatig mi is azt hittük.
