Példaképeink

„Aki látta ezt a reménytelenséget, az nem tud innen elmenni” – Bódis Kriszta utat mutat a kitöréshez

Az író, pszichológus, dokumentumfilmes vallja, az alkotás élménye a legkétségbeesettebb helyzetekből is kiutat jelenthet. És gyakorolja is ezt csaknem harminc éve az ózdi cigány telepen közösséget építve.

Bódis Krisztát azóta ismerem, hogy elkezdte munkáját a Hétes telepen, Ózd cigánygettójában.

– De nem ez volt a fő csapásirány, nem akkor és nem ott kezdődött el az egész – fűzi hozzá. – Már pszichológushallgatóként elkezdtem a televízióban dolgozni. Naiv lelkesedéssel készítettem szocio-dokumentumfilmeket, hogy a világ visszásságait megmutassam. Közben az alkotói énem is munkált bennem, festő szerettem volna lenni, és sorra jelentek meg a verseim. A filmezést autodidakta módon tanultam meg, de a legjobb mesterek oldalán. Beleláttam, milyen hatalmas szakadékok tátongnak a társadalomban, és azon kezdtem gondolkozni, hogyan lehetne ezek ellen hatékonyan dolgozni.

Nem adatott meg a gyermekkor

Így került Kriszta a Hétes telepre 1989-ben, amikor a gettósodás, az ott élők leszakadása már nyilvánvaló volt.

– Mivel kutatói vénával is megáldott doksis vagyok, az érdekelt, miért a romákat sújtja többségében ez a folyamat – folytatja Kriszta, aki több mint száz ezzel foglalkozó filmet forgatott. – Szerettem volna egy nagyfilmet is csinálni erről, hát beköltöztem a telepre.

A telepre, amelyet úgy emlegettek, hogy oda magyarok csak félve tehetik be a lábukat. Kriszta nem félt, és elkészült az Isten adóssága című filmje. Ekkor már eladták az ózdi erőművet, és elkezdődött annak széthordása is, ezzel együtt az elszegényedés és az elvándorlás.

Kriszta a Hétes telepi gyerekekkel

– Én meg ott ragadtam Ózdon aktivistaként, mert aki egyszer látta ezt a reménytelenséget, az nem képes onnan eljönni többé – idézi fel Kriszta, aki filmes lett, és ezt összekapcsolta az ott élők támogatásával, miközben sokfelé dolgozott, a többi között egyetemen tanított, hogy meg tudjon élni. – Elkezdtünk önkéntesekkel felépíteni egy rendszert, amelynek lényege az ott lakók lépésről lépésre való bevonása volt. Ezt nem lehetett gyorsan, erőszakkal, hiszen például amikor 2007-ben csináltunk először egyhetes alkotótábort a hétesi gyerekeknek öt művésszel, a gyerekeken keresztül szüleikhez is eljutottunk, akik karba tett kézzel figyeltek minket. Mikor megkérdeztük tőlük, segítetek-e, azt válaszolták, ingyen nem. Nem értették ezt az egész önkéntesség dolgot, azt hitték, valami pénzt nyúlunk le, azért vagyunk itt. Azóta már ők is önkéntesek… mert valóban sikerült megnyernünk, bevonnunk őket. Úgy kezdtük, hogy nejlonzacskókra terítettünk szőnyegeket, arra pakoltuk ki a színes ceruzákat, amelyekkel a kezükben a gyerekek először hazaszaladtak, mert nekik soha ilyenjük nem volt… És még hányszor, de hányszor láttam ezt, hogy az itt felnövőknek nem adatik meg a gyermekkor, semmilyen. Amikor egy tizenhat éves, amúgy várandós lány, elkérte az adományokból kiosztott utolsó plüssállatot, mondtam neki, hogy az újszülöttjének eleinte nem adhatja oda, erre ő szenvedélyesen magához szorította a játékot. Akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy magának szerette volna…

„Amikor egyetlen fényképezőgépünket beosztottuk a gyerekek között, azt tapasztaltuk, hogy csak gyönyörű fotók készülnek, hogy már másként kezdtek nézni önmagukra, egymásra.”

– De teljesen biztos voltam abban, jó helyen vagyok, a helyemen vagyok. Amikor például a tábor első napján egy kisfiú, Lajoska percenkét rángatta szoknyámat, hogy meddig maradsz, néni, ugye maradsz még öt percig… Ilyen óriási igény volt ránk, a munkánkra. És amikor egyetlen fényképezőgépünket beosztottuk a gyerekek között, azt tapasztaltuk, hogy csak gyönyörű fotók készülnek, hogy már másként kezdtek nézni önmagukra, egymásra: észrevették magukban és körülöttük a szépséget! Vagy amikor az utolsó napon már éppen szálltam be az autóba, és észrevettem, hogy egy fiúcska a maradék eszközökből, melyet kiosztottunk, egy tubus temperát nyom a csatornába, csak annyit kérdeztem tőle, mi lenne, ha inkább festenél vele? És azzal ott is hagytam. Amikor visszanéztem, láttam, a csatornafedőt kezdi szépítgetni…

„Nem akartam önmagam eladására pazarolni az időmet”

Persze, továbbra is készültek a dokumentumfilmek, Kriszta továbbra sem könnyű témákat választott, és továbbra is hitvallása, a cselekvő aktivizmus szerint dolgozott, így prostituáltakat mentve vagy éppen egy leszbikus édesanya gyermekeinek elragadását megakadályozva.

Amúgy sokan igen szkeptikusan szemlélték az alkotótábort: jó, egyszer volt, aztán soha többet…, mondogatták. Hál’ Istennek nem nekik lett igazuk. A tábor hagyomány lett, hét nyarat ért meg.

– Alkotó embernek tartom magam – magyarázza Kriszta. – Ez egy belső döntés, nem akartam művész lenni, a szó klasszikus értelmében. Nem akartam a karrieremet építeni, nem akartam önmagam eladására pazarolni az időmet.

És éppen ezért hisz benne, hogy az alkotás lehet a felemelkedés eszköze, és meg kell osztani ennek a jogát, mindenkivel, oda kell menni és személyesen átadni, mert ez felülről, személytelenül nem tud működni. Hát így született meg az alkotásközpontú modell, amelynek Kriszta a megálmodója és motorja.

– Ez lehet az út, hogy az egyes ember és a közösség visszataláljon méltóságához – mondja, miközben ő is tudja, ehhez az oktatás, az egészségügyi ellátás, a lakhatás égető problémáit is meg kell oldani, helyben, közösen. A közösségépítés a kulcs. Láttam ezt például, amikor létrehoztam egy női csoportot, amelyben az egymással háborúzó asszonyok egyszer csak leültek együtt megnézni egy filmet, hogy utána beszélgessenek róla. Így lassacskán haladva 2010-re eljutottunk oda, érdemes már azon gondolkodni, hogyan tudnánk mindezt szervezettebben működtetni. A Soros Alapítvány éppen ekkoriban keresett olyan programot, mely támogatással hálózatként is tud funkcionálni. Nekünk pedig megvolt hozzá a közösségi tőkénk. Tehát minden adott volt a teleprehabilitációhoz, ekkor építettük meg például a közösségi fürdőházat. Nagy szó ez egy olyan településen, ahol minden csepp ivóvíz kincset ér. Az volt a célunk, hogy állami szintre terjesszük ki a modellt.

Közösségi fürdőház

A hatalomnak azonban más tervei voltak. Krisztát egyszerűen kitúrták az országos programból, abból a programból, amely az ő szellemi terméke, még a szakmai vezetője sem maradhatott a projektnek. – Ekkor megszületett bennem a döntés. Végleg. Ha már befogadtam mindezt az életutamba, maradok. Végleg. És ahogyan eddig, partneri viszonyra alapozva mindent folytatok.

De ez már a Van helyed! Stúdió története.

A kiszakadást is fel kell dolgozni

Ózdon és szegregátumaiban a gyerekek két százaléka jut be középiskolába, többségük a szakképzésből is lemorzsolódik, hetven százalékuk pedig a nyolc általánost sem végzi el. Hát, ide érkezett meg Kriszta, pontosabban itt maradt.

– Azt is tudtuk, milyen hátrányoktól szenvednek ezek a gyerekek, a legjobb nyolcadikosok tudása is ötödikes szinten van. Ekkor már az volt a célunk, hogy a tehetségesebbeket középiskolába juttassuk, méghozzá minőségi középiskolába, ezért a stúdiónk délutáni tanodai rendszerben működik. Most ott tartunk, hogy a gyerekeink száz százaléka elmegy felvételizni, és sokukat fel is veszik! – büszkélkedik Kriszta, aki támogatókat is talált céljaihoz. – Kinyílt a stúdiósok számára az egész ország, már nemcsak ózdi iskolákba jutnak be, hanem a fővárosiakba szintén, vagy bármelyik régió intézményébe, amit éppen választanak, merthogy nálunk pályaorientáció is működik. Egyébként ez nem az én ötletem volt, hanem az egyik gyereké!

„Most ott tartunk, hogy a gyerekeink száz százaléka elmegy felvételizni, és sokukat fel is veszik!”

Az ötletgazdát, Rozit én is jól ismerem, amikor a stúdióba került, visszahúzódó kislány volt, leginkább csak mosogatott. Aztán egyszer csak odafordult Krisztához azzal, hogy Budapesten szeretne továbbtanulni, és ugye, ebben segít neki. – Rozi azóta 10. osztályos az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. Nem ismernél rá! – meséli Kriszta. – Virágzik, olyan érési folyamaton ment át, hogy tudja, céljai megvalósításának csak a csillagos ég szabhat határt. A Tilos az Á! könyvek kamaszkritikusa, hogy csak egyet említsek munkáiból.

Idővel, látva a sikereket, megnőtt a támogató „étvágya”, és kérték Krisztát, írná le, mi mindent csinálna még.

– Tényleg leírjam?! – kérdezett vissza, és leírta.

Bódis Kriszta

Vázlatosan álljon itt annyi a terveiről, hogy ahhoz kell pontos stratégia, hogyan is lehet kitörni a gettóból, a mélyszegénységből, ennek végállomásaként akár eljutni az egyetemig vagy legalábbis a munkaerőpiaci integrációig. Ez ideálisan és leginkább biztosítva akkor lehetséges, ha nullaéves kortól elkísérhetik a gyereket, sőt, már az édesanyja terhessége alatt elkezdik gondozni. Az igazi garancia az, ha végig tudják követni a gyerek, a fiatal útját, miközben egyre nagyobb autonómiát adnak a kezébe.

– De azt is látjuk, az első generációs kitörőknek milyen nehéz, mennyivel több támogatást igényelnek ehhez – mondja Kriszta. – És miközben készülünk a felvételire, azt is átérezzük, a kiszakadás sem könnyű, ennek feldolgozásában segíthetnek pszichológus és orvos önkénteseink. A szülők maguk is félnek, őket is támogatni kell, hiszen erre a helyzetre nincsen kész stratégiájuk, legfeljebb addig látnak el, hogy a gyereknek lesz szakmája, talán el tud helyezkedni. És hiányzik egy gyerek otthonról, hiányzik a munkája, hiányzik, hogy vigyázzon a kisebbekre. Ráadásul a roma identitásukkal gyakran nem tudnak mit kezdeni, ezzel is meg kell küzdeniük.

„A szülők maguk is félnek, őket is támogatni kell, hiszen erre a helyzetre nincsen kész stratégiájuk.”

Börtön helyett baseball

Aki ismeri Krisztát, az egy cseppet sem csodálkozik azon, hogy az elméleti munka mellett továbbra is részt vesz a gyakorlatiban, sőt alkotóként is tevékenykedik. Például nemrégiben megjelent egy ifjúsági regénye: Carlo Párizsban. Carlo Farkas Károly, egy kitörni vágyó tizenöt éves roma fiú, Párizs pedig egy cigány gettó csúfneve. Ezen sincs mit csodálkozni…

– Alkotó foglalkozásokat is tartok, erről sohasem mondanék le. Itt nem a műfaj és nem is a technika a lényeg, hanem a „képes vagyok rá” élmény. Hogy képes vagyok magamat és a környezetemet is alakítani. És ezt naponta látjuk, hogyan működik, hogy akik korábban szinte gúzsba kötve éltek a körülményeik által, milyen felszabadultan alkotnak, és ez minden korosztályra igaz: akik korábban soha még ceruzát sem fogtak a kezükben, azok ma a padokat díszítik virágokkal…

– Nagy utat tettünk meg közösen. Az első alkotótábortól addig, hogy mára kész stratégiát dolgoztunk ki. És működik, naponta látom a bizonyítékait. Amikor például ránézek Tomikára, aki a háttérrel, melyből érkezett, kódolva volt arra, a fiatalkorúak börtönébe vezet az útja. Ehelyett szakmunkásképzőbe jár, a legjobb baseballjátékosunk. Ül a körben egyetemista munkatársaimmal, s egyenrangú partnerként beszélget velük…

Mintha már száz esztendőt éltem volna

– És hogy velem mi van? – kérdez vissza Kriszta. – Időközben felnőttek a gyerekeim. A lányom húszéves, pszichológushallgató, a fiam tizenöt éves, politechnikumba jár. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok. És arra is, hogy a férjemmel huszonhárom éve kitartunk egymás mellett. De nem volt könnyű, talán most értük el a vágyott családi harmóniát. Kellett hozzá ez a vibrálás, ez a szenvedély, melyben éltünk. A nemi szerepek új alapokra helyezését és a családi munkamegosztást is magunknak, együtt kellett kidolgoznunk. Ötvenéves vagyok, de úgy érzem, mintha már száz esztendőt éltem volna: nem csak mély bugyrokba láttam bele, de meg is merítkeztem bennük…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése