Példaképeink

Szex ötven fölött, avagy mire számíts 25 év házasság után? (x)

Egy 55 éves asszony házasélete kis híján becsődölt. Egy nő, aki mindig azt vallotta, hogy a szexről soha nem szabad leszokni, végül leküzdötte a nehézségeket, ám ehhez szüksége volt egy hűséges és megértő társra – és még valamire. Kamilla története.

Intimitás évtizedeken át

„Az a típusú nő vagyok, akinek az életében a szex mindig fontos szerepet játszott. Nemcsak az élvezet miatt, hanem azért is, mert a testi szerelem egyben a párkapcsolatot újra és újra megújító kötelék is. Mint a családi tűzhely őrzője, arra is ügyeltem, nehogy éppen a hitvesi ágyunk »hűljön ki« a mindennapok során. Egy házasságban például válságos lehet a gyerekek születése körüli időszak, több barátnőm legalábbis éppen ekkortájt hidegült el a férjétől. Ilyenkor, a sok fárasztó rutinfeladat közepette, a hétköznapokat felőrlő, monoton mókuskerékben könnyű »leszokni egymásról«. De a férjemmel mi szerencsésen átvészeltük ezt a korszakot is, hiszen ügyeltem rá, hogy a csemetéink körüli bokros teendők mellett mindig jusson időnk egymásra. Mostanra a gyerekeink kirepültek, így újabban jóval több időt tudunk együtt tölteni, mint korábban. Mégis, nemrég kis híján zátonyra futott a házasságunk vagy legalábbis a házaséletünk.

A „száraz” valóság…

Egy szép napon azt vettem észre, hogy már nem esik jól az együttlét. Hiába kívántam a férjemet, soha nem voltam elég nedves. Szégyelltem magam, mert azt hittem, a párom majd azt gondolja, már nem szeretem őt. Először nem mertem szólni egy szót sem, hátha nem veszi észre, hogy nem vagyok igazán jól, de »lebuktam«, hiszen az aktus nemcsak nekem okozott kényelmetlenséget, hanem neki is. Amikor legközelebb próbálkoztunk, már kifejezett fájdalmat éreztem, és ezután már ösztönösen kitértem a férjem közeledése elől attól tartva, hogy a fájdalom megismétlődhet. Addigra már a menzeszem gyakran kimaradozott, nem volt kétséges tehát, hogy a hüvelyszárazságom a klimax »mellékhatása« lehet. Az elfogyó női hormonjaim miatt történik mindez, gondoltam, és már-már beletörődtem, hogy soha többé nem leszek képes a szexre. De közben aggódtam is, hiszen ha a férjemet nem tudom otthon »jóllakatni«, még a végén máshová jár el vacsorázni…! Vagyis el fog hagyni engem… Utóbb persze kiderült, hogy ritka ostoba voltam. Az én hűséges és szerető férjem ugyanis egyáltalán nem hagyott el. Hanem egyszer csak egy doboz Cikatridina hüvelykúppal állított haza.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

 

A megmentő férj

– Utánanéztem a problémánknak (így mondta, többes számban: a mi problémánknak!) az interneten, és erről a kúpról jó dolgokat olvastam – magyarázta. – Hormonmentes, a patikában vettem, recept nélkül lehet kapni. Ez nem csupán egy síkosító, ami rövid távon kiküszöbölheti ugyan a nehézségeket, és aminek nagy hátránya, hogy éppen a legintimebb pillanatban kell nekiállni kenegetni. A Cikatridina kúp a hialuronsavnak, meg a benne lévő gyógynövényi kivonatoknak köszönhetően képes lehet újra feltölteni nedvességgel a hüvely szöveteit, ha kúraszerűen alkalmazod. Így megszűnhet a kellemetlen hüvelyszárazság, ami miatt mostanában egyre többször hátat fordítottál, ha közeledtem hozzád. Szerintem érdemes lenne kipróbálnunk – mondta a férjem, továbbra is többes számban, amitől végképp meghatódtam. De még tudta fokozni: – Nekem nem kell más nő, csak te. Veled éltem le az életemet eddig, és veled akarok megöregedni is. Nem engedhetem, hogy a hüvelyszárazság elválasszon minket egymástól!”

A KOCKÁZATOKRÓL

OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top