Tízéves unokaöcsém, kedden töltötte be a tízet. Varázslatos kisfiú: barna haj, gesztenye szemek, vékony, nyurga test, nagypapás mozgás, csengő hang, okoska tekintet. Első pillantásra pont olyan, mint a többi korabeli kisfiú, másodikra azonban hamar kiderül, van egy különleges jellemvonása, amivel simán kiérdemelné a tízéves Pató Pár úr címet: Peti annyira komótosan ráérős, hogy az színdarabot érdemelne. Elmesélem, milyen vele egy egész nap!
Reggel
Peti szülei hamar rájöttek, ha nem kezdik időben a napot, fiúk nemhogy az első órára nem ér be, de a harmadikra sem, imádott törpéjüket ugyanis nem stresszelik az óramutatók. Közvetlenül ébredés után (5:30-kor!) nagyon szeret az emeletes ágya szélén üldögélni, alvós zoknis lábát lógatni, bámészkodni és összeráncolt szemöldökkel elmélkedni. Szüleinek türelme körülbelül 5:55 tájban fogy el, ilyenkor még puha, lágy hangon kérik fiúkat, hogy mozduljon meg! A felszólítással azonban mindössze annyit érnek el, hogy gyermekük az íróasztalig kúszik, ahol elkezdi az egyik tankönyvét lapozgatni – mert 6:07-kor látja tökéletesnek az időt arra, hogy átnézze a matek házit.
Fotó: Thinkstock
6:15-kor édesanyja két karja alá nyúl, felemeli, és a konyhába „helyezi át” fia testét, akinek elméje a matekkönyv 24. oldalán ragadt, ahonnan csak édesapja kakaója zökkenti ki – és kezdetét veszi a reggeli nyammogás. Peti, miközben a maradékos osztásról magyaráz, leírhatatlanul lassan fogyasztja a melegszendvicset: meg-megemelgeti az egyes rétegeket, kikaparja a megégett részeket, extra majonézt visz fel a sajt és a sonka közé, majd végre harap – és rág, rág, rág, rág, nyel. Az óra ekkor már 6:55-öt mutat, szülei vérnyomása pedig láthatóan kezd megemelkedni.
Mivel az iskolába legkésőbb 7:30-kor el kell indulni, édesapja 7:15-kor hirtelen felgyorsítja az eseményeket. Különféle kérdéseket és felszólításokat idéz fiához:
Peti, táska kész?
Tornacucc megvan?
Üzenőfüzet?
A kulacsod hol van?
Öltözz már fel!
Ne azt vedd fel, az koszos!
Fogat mostál?
Peti, mozogj már!
Fésülködj meg!
El fogunk késni!
Pató Pár urat azonban nem lehet meghatni. Idegesítő nyugalommal hajtja végre a feladatokat, hibátlanul.
Csodával határos módon 7:30-kor a kocsiban ül, a bepárásodott ablaküvegre rajzol, és váratlan kérdésekkel bombázza anyukáját:
A Kisgöncöl a Nagygöncölhöz képest hol van?
Hány darabból készül a focilabda?
A gólyák honnan tudják, hogy Afrika merre van?
Mi az a trombózis?
A kocsi üvegét hogyan sötétítik?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kínozzák 7:35 tájban, tudásszomja pedig annyira erős, hogy a kocsiból is elfelejt kiszállni. Miután végre becammog az iskolába, édesanyja szívéről látványosan leesik a hétfői kő.
Az iskolában
Tanár nénije beszámolói alapján tudjuk, Peti az iskolában sem veszít a tempójából: megfontoltan, ráérősen végzi a feladatokat. Öröm nézi, ahogy minden óra előtt újra és újra kipakolja a táskáját; ahogy felolvasás közben alaposan megízleli a szavakat, néha meg is mosolyogja őket; ahogy matekórán hosszan töri a fejét a megoldáson; ahogy néptáncon mindig egy lépéssel lemarad; ahogy tornaórán lassan, de önfeledten futja a köröket.
Másodikos volt, amikor osztályfőnöke figyelemzavarra gyanakodott, és kérte a szülőket, nézessék meg a gyereket. A szülők szót fogadtak, „bevizsgáltatták” fiúkat, ám a végén kiderült, Petinek nincs semmi problémája, egyszerűen más a tempója, amit most a szüleinek kell kompenzálniuk ahhoz, hogy fiúk ne este 5-kor keljen fel a reggeli melegszendvics mellől.
Ebéd
Peti életében egy tipikus ebéd pont olyan mint a reggeli: fejtámasztás bal kézzel, az élelem precíz analizálása, ízlelés, rágás, rágás, rágás, nyelés. Nem bánja, hogy a sütiig soha nem jut el.
Délután
Iskola után újra szüleire hárul, hogy Peti élete „haladjon”: közösen tanulnak, átnyálaznak minden füzetet, munkafüzetet és tankönyvet, hogy véletlenül se maradjon ki semmi, aztán végre elérkezik Peti ideje, a totális szabadság, amikor úgy él, ahogy neki jólesik – egészen a vacsoráig és az esti fekvésig. Ilyenkor úgy és azt játszik, amit akar, senki nem zökkenti ki, minden kérdésére választ kap, szabadon bambulhat, szerelhet, biciklizhet, olvashat. Ezekben az órákban lehet úgy igazán önmaga, akit semmi és senki nem kerget, nincs rohanás, határidők, türelmetlenség, noszogatás – a kis Pató Pálra pedig senki nem akarja ráerőltetni azt az eszelős iramot, ahogy ma az életet élni kell.
