Gasztro

Sajt és bor

A sajtkultúra – a borkultúrához hasonlatosan – ősidőktől fogva a gasztronómiai tudás lényeges része. Régóta foglalkoznak ínyencek azzal, hogy megtalálják az adott borhoz leginkább hozzávaló sajtot, illetve egy adott sajthoz illő bort (pezsgőt). E két csodálatos termék között sok a rokon tulajdonság, hiszen mindkét fajtából a legizgalmasabbakat gondosan érlelik, gondozzák, ápolják, míg végül elérik teljes nagyszerűségüket. A mai sajt- és borválaszték sokszínűségének köszönhetően bárki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő párosítást.

Mivel a gasztronómiában a borok és a sajtok igen jól kiegészítik egymást, érdemes a főbb sajttípusok alapján vizsgálni a párosítások lehetőségeit. Általában jól érzik magukat egymással, azért nem mindegy, hogy melyik sajtfajtát melyik borral fogyasztjuk. A személyes ízlés felülírhatja a megszokásokat, léteznek azonban íratlan szabályok. Így pl. minél ízesebb, zamatosabb egy sajt, annál teljesebb ízűnek kell lennie a kísérő bornak is.

Sajt és bor

A könnyed friss sajtok – melyek lényegében érlelést nem kapnak, így jellemzőjük a friss tejesség – a könnyed, friss, illatos, üde, jó savszerkezetű, nem túl alkoholos fehér- és roséborokkal társíthatók legjobban. Közös nevező a frissesség.

A rögös túró egyike az igen sokoldalúan felhasználható gasztronómiai alapanyagoknak. Jól illik hozzá a bor, viszont a friss jelleg miatt jellemzően könnyedebb bor társaságra vágyik.

A körözött nagyon sokféleképpen használható szendvicsek és más hidegkonyhai készítmények készítésekor. Fűszeressége és sóssága miatt kiválóan lehet rá inni, így a körözött az egyik legkiválóbb borkorcsolya.

A félkemény sajtok mellé a közepesen testestől a nagy fehérborokig (chardonnay, furmint) vagy ízlés szerint esetleg vörösborokig többféle társítás lehetséges. Ez utóbbiak közül részesítsük előnyben a legömbölyödött és csersavban nem túl gazdag, bársonyos vörös fajtákat.

A kékpenészes rokfort típusú sajtok esetén többféle sikeres párosítás is lehetséges. Nagy formátumú, nagyon komoly vörösborok, vagy a kései szüretelésű természetes édes borok gyönyörű összhangra képesek. Az érlelt sajtokkal a teljesen száraz pezsgők is nagyon jóízűek.

Sajt és bor

A barrique borok szinte kínálkoznak az erősen füstölt sajt mellé. A kevéssé füstösek azonban továbbra is testesebb fehérborok társaságában érzik jól magukat.

Fontos tudni, hogy a sajtok egy részét fogyasztás előtt – egyes borokhoz hasonlóan – szellőztetni, levegőztetni kell (azaz kicsomagolva hagyni szobahőmérsékleten). Minél érettebb a sajt, annál több időre van szüksége.

A sajt és bor párosításakor alapvető, hogy azok kiegészítsék egymást és közösen nagyobb gasztronómiai értéket képviseljenek.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top