Charles Dana Gibson illusztrátor volt az, aki megalkotta azokat az álomlányokat, akikre Amerikában és Kanadában minden asszony és lány hasonlítani akart. 1890-ben készítette első, trendteremtő nőábrázolásait, amelyek ötvözték az előző korszakok tipikus nőideáljainak legjellemzőbb vonásait.
A törékeny nőktől kölcsönözte a karcsú alakot, a tiszteletreméltó tekintetet és tartást, amelyet tökéletesen elegyített a csábos külsőt eredményező nagy mellek és széles csípő látványával. A Gibson-lányok azonban ettől még nem váltak közönségessé, inkább csak jól szituáltan mutatták, nekik mindenük meg van, amire csak egy gyönyörű és népszerű hölgynek szüksége lehet.
Ezeknek a grafikáknak köszönhető, hogy új fűzőtípus jött divatba, mégpedig az Edward korabeli, elnyújtott S-alakot kölcsönző változat. A tökéletes Gibson-lányok magasak voltak, nyakuk szépen ívelt, hosszú volt. A frizurák terén megalkotójuk hozta divatba a Madame Pompadourról elnevezett stílusú, elől magasra tupírozott, a fej tetején kontyba kötött hajviselet korabeli változatát, amely mellett gyakran ábrázolta őket csavart chignon konttyal és bouffant frizurával is. Ez utóbbi is a fejtetőre púpozott kontyok egy változata volt, a jól megemelt frizura úgy nézett ki, mint egy jókora madárfészek.
A Gibson-lányokat mindig elegánsan, a napszaknak és alkalomnak megfelelő öltözékben ábrázolták – amely elvárt volt minden fiatal hölgytől, aki fel akarta venni a versenyt a trend diktálta álomképpel. A magas társadalmi státusznak megfelelő megjelenéshez ekkortól már az aktív életmód is hozzá társult. A lányoknál már nem az volt az erény, ha otthon ültek, inkább ha mozogtak, bicikliztek, és mindez testalkatukon is finoman meglátszott.
A Gibson-lányok sugallta ideálkép szerint a korabeli hölgyek magabiztosak, önállóak voltak, sokkal függetlenebbek, mint az előző generáció asszonyai. Mindez a szabadság azonban szépen megmaradt a női szerepeken belül. Nem vágytak rá, hogy olyan férfias dolgokkal foglalkozzanak, mint a politika vagy a gazdaság. Nem úgy mint a velük párhuzamosan futó másik női ideálkép, a New Woman (Új Nő), amely követői jóval lázadóbb természetűek voltak, akik mertek kérdezni, megkérdőjelezni mindent, ami életükkel, társadalmi környezetükkel kapcsolatos volt.
A lányoknak hihetetlen hatalma volt a férfiak felett. Gibson illusztrációiban az erősebbik nem kivétel nélkül kisebb, alávetettebb módon jelent meg, mint aki elveszít minden erőt és hatalmat, ha egy igazi Gibson-lány közelébe kerül. A fiatal lányok, ábrázolása szerint, mindig egyedülállóak, szabadok voltak, olyanok, akik bár kihasználták függetlenségüket, vágytak a romantikára. Az idősebb, férjezett asszonyokat gyakran ábrázolta úgy, mint akik életéből a házasság által eltűnt a romantika, ettől való frusztráltságukat pedig csak az enyhítette, ha barátnőikkel voltak vagy kisgyerekeik társaságában töltötték idejüket.
Grafikáinak ihletője nem volt más, mint felesége, Irene Langhorne és annak testvére, Nancy Astor vikomtessz, aki mellesleg az első nő volt, aki 1919-ben helyet foglalhatott a brit parlamentben, túlnőve ezzel azon az ideálképen, amelynek megszületésében részt vett. A Gibson-lányok legtökéletesebb megtestesítője egy belga származású színésznő, Camille Clifford volt, de Evelyn Nesbit színésznő is több alkalommal modellt ült különböző fotók, illusztrációk számára. Az 1910-es években a társadalmi, politikai változásokkal együtt a női ideálkép is változni kezdett, a Gibson-lányok pedig szép lassan feledésbe merültek.
Mentés
Mentés
Mentés
Mentés
