A modellkedés mint szakma az 1800-as évek derekán született, mikor Charles Frederick Worth először kért fel egy nőt, hogy az általa készített ruhákat bemutassa. A nő a felesége volt, a ruhák pedig igazi divattörténelmet írtak – azok voltak ugyanis az első, mai kifejezéssel haute couture darabok. Csaknem száz évet kellett azonban várni rá, hogy egy másik házaspár, nevezetesen Fordék, megalapítsák modellügynökségüket, amely igazi úttörőnek számított.
Próbababáktól a modellekig
Az 1850-es évekig a hölgyek, akik megengedhették maguknak, hogy új ruhát vásároljanak, elsősorban szabóságoknál készíttették méretre szabott öltözékeiket. Az ipari forradalom idején, a kész ruhákat is áruló üzletek és áruházak elterjedésével jelentek meg az első próbababák a kirakatokban, amelyeknek hála, anélkül is látható volt egy ruha fazonja, hogy azt fel kellett volna próbálni. Idővel azonban mindez kevésnek bizonyult, hisz’ egy hús-vér nőn mégiscsak szebben mutat az értékes portéka, mint egy fabábun. Worth feleségének merész lépése, hogy modellkedett férje számára, így megteremtette a szakmát, amely egyre több és több hölgy számára vált vonzóvá szerte a világban.
Az 1800-as évek végére még egy terület fejlődése indukálta a modellek keresettségét, ez pedig a fotográfia volt. Egyre szélesebb körben vált lehetővé, hogy az emberek megörökítsék magukat, hisz’ azt megelőzően egy festmény elkészítése csak a tehetősebb réteg számára volt elérhető. A gyors képalkotás lehetősége azonban nem csak a családi fotóalbumokat hozta napvilágra, de az újságok, magazinok számára is páratlan lehetőséget kínált a képi illusztrációk elkészítéséhez.
Tengerpartról a műterembe
A fotózás és ezen belül is a divatfotózás terjedése a II. Világháborúig hatalmasat fejlődött, a magazinok egyre nagyobb számban igényelték a friss és ropogós képeket cikkeik számára, míg a márkák hirdetéseik elkészítéséhez használták fel az egyre jobb minőségű illusztrációkat. Egy ilyen fotózás vezetett végül oda is, hogy Eileen Otte és Jerry Ford 1946-ban megalapította a Ford Modellügynökséget.
Történetük pár évvel korábban kezdődött, amikor Elliot Clarke fotós éppen Eileent szólította meg a tengerparton, lenne-e kedve modellt állnia néhány fürdőruhás kép erejéig. Eileen igent mondott és a képek 1944 augusztusában meg is jelentek. Bár fotói a legjobbak között voltak, mégis úgy alakult, hogy karrierje a fényképezőgép túlsó oldalán indul be – mégpedig nem is akármilyen sebességgel.
Elliot Clarke ugyanis asszisztensi munkát ajánlott neki. Így sodorta őt a sors számos érdekes címlapfotózás közelébe, még az akkor induló első amerikai tinimagazin, a Seventeen címlapjának tervezésében is részt vehetett.
undefined
Mégis, pár hónappal később szó nélkül ott hagyott csapot papot, amikor leendő férjével, Jerry Forddal 1944 novemberében San Franciscoba szökött, hogy ott házasságot kössenek. Ne feledjük, ekkor még dúlt a II. Világháború, férjét pedig a haditengerészethez sorozták be, így frigyre lépésük után nem sokkal búcsúzniuk is kellett egymástól. A következő év tavaszán tért vissza New Yorkba, ahol szeretett volna ismét munkába állni – óriási szerencséjének és (volt) főnöke nagyvonalúságának köszönhetően pedig ez megadatott neki. Ahelyett, hogy páros lábbal rúgta volna ki eltűnése miatt, a kiállított ajánlólevele juttatta be Eileent az akkori egyik legnagyobb fotós stúdióba, a William Becker Studios-ba.
undefined
Itt számos szervezési feladat mellett az ő munkája volt a fotózásokra a ruhák eljuttatása és a modellek lefoglalása, utaztatása is. Sőt, neki kellett a gyakran 25 dolláros magasságokig ugró óradíjakat is lefaragnia, amennyire csak lehetett. A kemény üzleti tárgyalásokkal rengeteg tapasztalatot szerzett, karriert azonban mégsem a Becker Stúdiónál épített ki. A vezetőség híres volt zsugoriságáról és egy nap, mikor a titkárnő nem volt hajlandó a pár centes radírt kifizetni neki, ami munkájához kellett, sőt még gorombán le is teremtette őt, fogta magát és ott hagyta a céget. Csak előtte még mérgében hozzávágta a radírt a titkárnőhöz.
Ezután egy reklámügynökségnek dolgozott, ahol ismét neki kellett a reklámfotózásokra a modelleket lefoglalni és a kapcsolódó szervezési munkákat ellátni. Mivel ő tartotta a kapcsolatot a fotósokkal, az ügynökségekkel és számos áruház reklámanyagának elkészítésében részt vett, egyre nagyobb nevet és elismertséget szerzett magának a szakmában.
Topmodell, aki beindította az üzletet
1945 nem csak a II. Világháború végét és a békét hozta meg Amerikába, de ekkor fedezték fel Natálie Nickersont is, akinek modern megjelenése, a megszokottól eltérő szépsége egyből felkeltette a reklámfotósok és a divatipar érdeklődését. Tökéletesen megtestesítette azt a frissességet, üdeséget, amelyet az emberek a háborút követően látni akartak. Natálie és Eileen jó barátságot kötöttek egymással, munkán kívül is nagyon sok időt töltöttek együtt. Egyik beszélgetésük alkalmával mutatott rá a fiatal modell azokra a problémákra, amelyek az akkori modellügynökségeket jellemezték.
A modellek maguk vezették, hogy adott hónapban kinek és mennyit dolgoztak, ők íratták alá szerződésüket a cégekkel, ahová “kiküldték” őket, majd ők fizették be az ügynökségeknek járó 10%-ot bevételeik után. Olybá tűnt, hogy a szerencsétlen rendszernek köszönhetően a modellek voltak az ügynökségekért és nem fordítva. Minden apró információt maguknak kellett beszerezniük a fotózásokról, arról, hogy hova és mikor menjenek, mit vigyenek magukkal, mire figyeljenek. Emellett hiányzott a karriertervezés, a képzés lehetősége a lányok számára, sőt, a smink és frizura tekintetében is maguknak kellett intézniük mindent. Voltak is ebből problémák, az ügynökségek azonban mégsem ismerték fel a rendszer hiányosságait.
undefined
Nem úgy Eileen és Natálie, akik elhatározták, hogy saját ügynökséget alapítanak, amely megoldást kínál majd a problémákra. Eileen a modellek bevételéből fix összegért, havi 65 dollárért végezte a szervezési és foglalási feladatokat, Natálie és egy svéd lány, Inga Lindgren pedig az első modellek lettek, akik igyekeztek mindenkinek ajánlani és dicsérni új ügynökségüket, így szerezve újabb ügyfeleket számára.
1946 őszén indult be közös ügynökségük, ekkor már férje is hazatért a háborúból és segített a vállalkozás körüli feladatokban. Tőke és így iroda híján otthonról kezdték el felépíteni vállalkozásukat, amely látszólag semmi másból nem állt, mint hogy határidőnaplóban vezették és hangolták össze a lányok munkáit. A szervezéshez azonban nagyfokú aprólékosság társult, ügyeltek rá, hogy semmilyen probléma ne adódhasson a fotózások alkalmával.
A következő év tavaszára már több sikeres modell is átpártolt hozzájuk, akiknek elege lett az ügynökségek férfiak által irányított, szenvtelen és hibás működéséből. Ekkor született meg első gyermekük is, azonban hála férje segítségének, a családalapítással járó anyai feladatok jól megfértek az induló vállalkozás körüli teendőkkel is.
Sőt, Jerry Ford számos újító ötlettel, javaslattal járult hozzá, hogy ügynökségük még sikeresebb legyen. Tökéletes páros voltak nem csak a magánéletben, de az üzletben is. Eileen keménységét és olykor hevességét remekül kiegészítette férje higgadt, de sziklaszilárd jelleme.
undefined
1947-ben a fiatal pár (Eileen ekkor még csak 25, Jerry pedig 22 éves volt) kibérelte vállalkozása számára az első irodát. Igaz, ehhez pénzzé tették pár éves autójukat és felhasználták minden tartalékukat, de végül megérte ezt a nagy lépést megtenniük. Irodájuk berendezése kezdetben nem állt másból, mint egy asztalból, pár telefonból és egy régi piros kanapéból, de ennyi is bőven elég volt, hogy magasabb fokozatra kapcsoljanak.
Ehhez azonban pénz kellett. Hiába volt ugyanis a lelkesedés és a kitartó munka, ha nem tudtak volna olyan fizetést biztosítani “lányaiknak”, mint a konkurencia, gyorsan lehúzhatták volna a rolót. Sikerült azonban a baráti körükből segítséget kapni és 35000 dolláros hitellel a zsebükben továbblendíteni az üzletet, igaz jó néhány kezdeti nehézséget meg kellett tapasztalniuk.
Egy akkori topmodelljük, Jean Patchett például nekik köszönhetően két hetes fotózási munkát kapott a Bahamákon, amelynél a szállást és az ellátást is fizette volna a megrendelő, plusz nem kevesebb, mint 1500 dollárt kapott volna érte a lány. Mégis, a munka végeztével a fizetségnek csak a töredéke érkezett a számlára, mondván, rossz idő volt végig, így csak pár órát tudtak fotózással tölteni, ezért járt csak a fizetség. A kevéske pénznél pedig akkor is többet keresett volna, ha marad a városban és helyi, kisebb munkákat vállal el.
A kellemetlen incidenst követően dolgozták ki a lemondási díjak, a próbákért járó fizetések és az időjárás miatti kiesések díjazási rendszerét is – vagyis azt az összeget, amelyet a modell akkor is megkapott, ha ő rendelkezésre állt, de más okból mégsem valósult meg a közös munka. A modellek és így saját díjazásuk bebiztosítására nagy szükség volt, hiszen a márkák és reklámügynökségek számára alig voltak többek csinos statisztáknál.
undefined
A ’70-es és ’80-as évekre vezető ügynökséggé nőtték ki magukat, köszönhetően annak, hogy Eileen tökéletesen ráérzett, milyen lányokat érdemes szerződtetni és kiajánlani az adott fotózásokra, míg férje gondoskodott róla, hogy mindezért szigorúan megkapják pénzüket. Az ő “lányaik” voltak láthatóak mindenütt, kiegészítőket, ékszereket, ruhákat vagy épp kozmetikumokat egyaránt velük reklámoztak.
Sikerük záloga a kezdetektől az volt, hogy a lehető legjobb modelleket szerződtessék le, hiszen általuk tudtak bekerülni és bennmaradni a divatvilág legmagasabb köreiben. Épp ezért azt is megválogatták, milyen munkákat vállalhatnak el modelljeik, hogy hírnevükön ne essen csorba. Amolyan anyjuk és apjuk is voltak a lányoknak, akikről gondoskodtak ahogyan csak lehet, hogy ők a legjobbaknak a legjobbat nyújthassák a fotózások során. Tanácsokat adtak a sminkek, frizura, a megjelenés, öltözködés terén de akár magánéleti problémákkal is felkereshették Eileent.
A Ford Modellügynökség szerződtette le az olyan világhírű modelleket, mint Dovima, Suzy és Dorian Parker, Carmen Dell’Orefice, Lauren Hutton. De nála indult be a karrierje Brooke Shieldsnek, Rene Russonak, Naomi Campbellnek, Christy Turlingtonnak, valamint Erin O’Connornak és Elle Macphersonek is – csak, hogy néhányat említsünk a több, mint ezer névből.
Eileen Ford 2014-ben, 96 éves korában hunyt el, hat évvel férje halálát követően. A családi vállalkozás vezetését 1995-ben lányuk, Katie Ford vette át, majd 2007-ben John Caplan lett a vezetője. Mára a divatvilág más területein is megtalálni a Ford ügynökséget, ugyanis smink, frizura vagy épp manikűr stylistjuk, fotóművészük és művészeti vezetőik is vannak, akik segítségével így már nem csak a modelleket tudják biztosítani a márkáknak, de a teljes, fotózáshoz kapcsolódó munkafolyamatot el tudják végezni.
