Shine

Vessünk véget az állatkísérleteknek!

A kozmetikai célú állatkísérletek végleges és világszintű betiltásáért kampányol a The Body Shop. A The Body Shop volt az első nemzetközi szépségmárka

A kozmetikai célú állatkísérletek végleges és világszintű betiltásáért kampányol a The Body Shop.

A The Body Shop volt az első nemzetközi szépségmárka, ami harcolt az állatkísérletek ellen. Az elmúlt három évtizedben a Cruelty Free International szervezettel közös munkájuk révén elérték, hogy az Európai Unióban 2013 óta tilos kozmetikai célú állatkísérleteket végezni. De ezzel még nem elégszenek meg. A világ többi részén továbbra is állatok szenvednek és halnak meg a szépségipar nevében, a kísérletekre vonatkozó törvényhozás pedig túlságosan összetett. A The Body Shop egy nemzetközi egyezményt szeretne kiharcolni erre.

Az állatkísérletek még mindig világméretű problémát jelentenek, ugyanis az országok 80%-ában még mindig nincs törvényi szabályozás a kozmetikai célú állatkísérletek ellen. Annak ellenére, hogy elérhetőek a megbízható alternatívák, állatok ezrei még mindig szenvednek. A Cruelty Free International becslései szerint világszerte évente 500,000 állat esik kozmetikai célú kísérletek
áldozatául.

“Az emberek össze vannak zavarodva az állatkísérletekkel kapcsolatban. Világszerte véget akarnak vetni a kínzásnak, mégis a meglévő törvények különböző szabályokból vannak
összefoltozva, tátongó lyukkal rajtuk. Míg egyre több ország követel nem állatokon végzett biztonsági teszteket és többen a kozmetikai célú állatkísérletek ellen is tettek már lépéseket, van még munka bőven. Ahol az állatokon végzett kísérletek megengedettek – késztermékeken és alapanyagokon – a legtöbb országban nem kötelező a tesztelési adatokat nyilvánosságra hozni, vagy a szabályozó szerveknek elérhetővé tenni. Ez hihetetlenül megnehezíti az állatkísérletek mértékének meghatározását.

Amit biztosan tudunk, hogy egyetlen teszthez állatok százait is igénybe vehetik. Ha csak egy vállalat vagy ország is az állatkísérletek mellett dönt, annak az állatok életére gyakorolt hatása óriási méreteket ölthet. Mivel a világ országainak 80%-ában még mindig nincs törvény az kozmetikai célú állatkísérletek ellen, a nemzetközi szabályozás az egyetlen módja annak, hogy valóban véget vessünk az állatok felesleges szenvedésének.

Nagyon sokat jelent számunkra, hogy a The Body Shop támogat minket és velünk együtt kampányol azért, hogy véget vessünk az állatkísérleteknek – örökre.” – mondta el Michelle Thew, a Cruelty Free International szervezet igazgatója.

A The Body Shop és a Cruelty Free International új kampánya, az ’Örökké az állatkísérletek ellen’ azért folyik, hogy betiltsák a kozmetikai célú állatkísérleteket a kész termékeken és az alapanyagokon is, örökre és a világon mindenhol az ENSZ nemzetközi egyezményen keresztül. Ez az eddigi legambíciózusabb kampány a kozmetikai célú állatkísérletek betiltására, a cél ugyanis 8 millió aláírás összegyűjtése. Véget akarunk vetni minden állatkísérletnek, amelyet kozmetikai termékeken vagy alapanyagaikon végeznek a világ minden országában, végérvényesen.

ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT MOST!

thebodyshop.com/ban-animal-testing

#FOREVERAGAINSTANIMALTESTING

ELKÖTELEZETTEK AZ ÁLLATOK VÉDELMÉÉRT

„A The Body Shop szenvedélyesen hisz benne, hogy egyetlen állatnak sem szabad, hogy bántódása essen a szépségipar nevében, és hogy az állatkísérletek idejétmúltak, kegyetlenek és feleslegesek. Ezért a Cruelty Free International szervezettel közösen belefogtunk eddigi legnagyobb és legambíciózusabb kampányunkba – hogy nemzetközileg tiltsák be a kozmetikai célú állatkísérleteket késztermékeken és alapanyagaikon, a világ összes országában, örökre.” – Jessie Macneil-Brown, Nemzetközi kampány- és CSR menedzser

1986 – A BÁLNA MEGMENTÉSE

A The Body Shop Greenpeace szervezettel közös első kampánya a bálnavadászat ellen szólt és amellett, hogy a jojoba olajat alternatív megoldásként vezessék be a szépségiparba, az ámbráscet ámbrája, mint alapanyag helyett.

1989 – ELINDUL AZ ÁLLATKÍSÉRLETEK ELLENI KAMPÁNY

Állatkísérletek elleni kampányukat a Cruelty Free International szervezettel (akkori nevén BUAV) együtt kezdeményezték, hogy a kozmetikai termékek és alapanyagok esetében törvény tiltsa.

1998 – ANGLIA BETILTJA AZ ÁLLATKÍSÉRLETEKET

Állatkísérletek elleni kampányuk eredményeként a brit kormány betiltja a kozmetikai termékeken és
alapanyagaikon való állatkísérleteket.

2004 – AZ ELSŐ EURÓPAI UNIÓS TILTÓ TÖRVÉNY

Több mint 4 millió aláírással álltak az Európai Unió elé, aminek következménye a kozmetikai célú
állatkísérletek betiltása lett.

2009 – MÁSODIK EURÓPAI UNIÓS TILTÓ TÖRVÉNY

Az Európai Unióban törvény születik az alapanyagok állatokon való tesztelése ellen.

2009 – A THE BODY SHOP ELNYERI AZ RSPCA LIFETIME ACHIEVEMENT DÍJAT

Felismerve kiemelkedő hozzájárulásukat az állatkísérletek betiltásáért.

2012 – FOLYTATÓDIK AZ ÁLLATKÍSÉRLETEK ELLENI KAMPÁNY

Újrakezdték állatkísérletek elleni kampányukat a Cruelty Free International szervezettel közösen.

2013 – AZ EU BETILTJA AZ ÁLLATOKON KÍSÉRLETEZETT TERMÉKEK ÉS ALAPANYAGOK IMPORTJÁT

A Cruelty Free International szervezettel közös kampányuk több mint egymillió aláírást számlált a nemzetközi törvény létrehozásához.

A THE BODY SHOP-RÓL

1976-ban, az angliai Brightonban Anita Roddick alapította a mára már nemzetközi szépségmárkává lett The Body Shop-ot. A The Body Shop pozitív változást próbál hozni a világba, kiemelkedő minőségű, természet ihlette bőrápolóival, hajápolóival és sminkjeivel, amelyek etikus és fenntartható módon készülnek. A The Body Shop forradalmasította az elképzelést, hogy az üzlet lehet a jóért való harc eszköze, és a mai napig ez az elv vezérli a márkát az egész világon, több mint 3000 üzletével 60 országban.

2016 februárjában a The Body Shop elindította Enrich Not Exploit™ kampányát, amely új életre keltette a valóban nemzetközi CSR stratégiáját, amely támogatja a vállalat tevékenységének minden aspektusát és azért alakult, hogy a The Body Shop a világ legetikusabb és fenntarthatóbb vállalata lehessen.

CRUELTY FREE INTERNATIONAL

A Cruelty Free International a vezető szervezete annak az elképzelésnek, hogy létrehozzunk egy olyan világot, ahol senki sem akar és nem is hisz abban, hogy az állatkísérletek szükségesek. A világ egyik leghatalmasabb és leginkább megbecsült állatvédő szervezete, sok szempontból hatóságként van számon tartva, ha állatkísérletekről van szó, és sok kormány, médium és vállalat is szakértőként tekint rá.

Oktatja, buzdítja és inspirálja az embereket a világ minden pontján, hogy tiszteljük és védjük az állatokat. Leleplezi és kinyomozza a laboratóriumokban folyó kísérleteket és provokálja a döntéshozókat az állatok számára pozitív változást jelentő döntések meghozatalára, a felelősségteljesebb tudomány és a kínzásmentes élet érdekében.

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top