Bár az iskolai egyenruhák divatja nálunk az indigókék köpenyek szintjén terjedt csak el egy időben, sok helyütt a világban tartja magát a szokás, hogy az intézmények saját öltözködési rendet határoznak meg diákjaik számára.
Viselésük pedig ciki, nem ciki, kötelező, a lehetőségért pedig, hogy az adott iskolába járhasson a gyermek, sok esetben a szülők komoly összegeket csengetnek ki.

Bár én már nem tartoztam az oroszul tanuló generációhoz, középiskolában szerencsém volt élvezni az egyforma köpenyek minden előnyét és hátrányát és meg kell hagyni, van benne igazság, hogy az azonos öltözék szépen elfedi a családok anyagi helyzete közötti látványos különbségeket, tompítva a „nekem miért nincs menő pulcsim” szindrómát. Egyhangúsága pedig nem, hogy rombolja a kreativitást, de inkább ösztönzi azt.
Csodálatos, hányféle módon lehet gombolni egy köpenyt vagy igazgatni annak gallérját, hogy egyéniségünk átüssön a textilen.
Valószínű hasonló agyserkentő gondolatok indulnak útjára a napokban a világ számos pontján, az persze már más kérdés, milyen szigorúan veszik a viselési normákat mondjuk Észak-Koreában, egy brit középiskolában vagy egy tokiói általános iskola óvodásoknak megfelelő lurkói közt.
USA – Warminster, PA
A helyi katolikus középiskola diákjai klasszikus rakott szoknyás szerelésben és az elengedhetetlen fűzős bőrcipőben.

Fotó: Getty Images
Spanyolország, Leon
Fiatal lányok egy csoportja tart hazafelé az iskolából, szerencséjükre a térdharisnyás egyenruhához ők már az ízlésesebb balerina cipőt viselhetik.

Fotó: Getty Images
Japán
A kisiskolás lánykák egyenruhájához még csinos kalap is tartozik.
undefined
Anglia, Windsor
Az egyik legnevesebb angliai fiú magániskola, az Eton College diákjai igyekeznek a következő tanórára. Tisztára, mint a Harry Potterben.

Fotó: Getty Images
Oroszország, Moszkva
Az Orosz Védelmi Minisztérium Bentlakásos Lányintézete igazi elitiskola, ahová csak azok a lányok jelentkezhetnek, akiknek legalább egy közeli hozzátartozója megkapta az Oroszország Hőse állami kitüntetést.
undefined
Ne feledkezzünk meg azonban az iskolai egyenruhák kiváltságának másik oldaláról sem. Arról, amikor annak a jele, hogy a gyerek járhat iskolába, tanulhat és így talán kitörhet a nyomorból, amibe beleszületett. Bár az egyenruha sokszor nem jelent egyebet egyforma pólóknál, a lehetőség ami vele jár, felbecsülhetetlen a gyerekek számára.
Jemen
A politikai elitnek érdekében sem áll, hogy hathatósan javítsa az oktatási feltételeket, a gyerekek nagy része pedig rákényszerül, hogy a tanulás helyett dolgozzon.

Fotó: Getty Images
Észak-Korea, Észak-Hvanghe tartomány
Általános iskolások az iskolapadban, az országban, ahonnan tudással sem lehet kitörni.

Fotó: Getty Images
Afganisztán, Kabul
Iskoláslányok egy csoportja igyekszik a tanórára.

Fotó: Getty Images
India,Kaparda
Hindu iskola növendékei a poros udvaron, két tanóra között. Szerencsések, hogy ott lehetnek.

Fotó: Getty Images
Szenegál, Sahre Bocar
Az édesanya épp iskolába indítja fiát a helyi intézmény egyenruhájában.

Fotó: Getty Images
Kenya, Mombassa
Az osztálylétszám 97 – ennyien kaptak esélyt a jobb életre, a tanulásra.

Fotó: Getty Images
Mentés
Mentés
Mentés
Mentés
Mentés