Shine

A fehér rózsától a luxus tollseprűig – a 2018-as Grammy-gála leg-leg-leg ruhái

Bár a Golden Globe gálához hasonló színbeli dress code ezúttal nem volt, ám javarészt a fekete, az ezüst és fehér színek uralták a 2018-as Grammy-díjtadó vörös szőnyegét. És persze a fehér rózsák.

Fehér rózsával a ruháján vagy kezében jelent meg a 2018-as Grammy-díjátadón egy sor világsztár, ezzel kifejezve szolidaritását a #MeToo, illetve a Time Is Up! mozgalmakkal. Bár a Golden Globe gálához hasonló színbeli dress code ezúttal nem volt, ám javarészt a fekete, az ezüst és a fehér színek uralták a vörös szőnyeget. Íme, a leg-leg-leg ruhák!

Lady Gaga (Getty Images)

Az est legteátrálisabb öltözékét, mint már annyiszor, így ezúttal is Lady Gaga viselte.

Lady Gaga (Getty Images)

Az uszályos szoknyától később megvált, csak a csipkés cicaruha maradt rajta, amihez viszont felvett egy kalapot és a száját is sötétebbre rúzsozták. Az Armani-szett előbbi verziója nekünk azért jobban tetszett.

Miley Cyrus (Getty Images)

Miley Cyrus, akinek rendszerint a legrosszabbul öltözött sztárok listáján van bérelt helye, ezúttal felfüggesztette stílusámokfutását.

Ashanti (Getty Images)

Ashanti ezen a képen nem pörgött. A szoknyája alapból így állt.

Rita Ora (Getty Images)

A 2012-es Oscar-gála óta szinte minden jelentős vörös szőnyeges eseményen akad legalább egyvalaki, aki megidézi Angelina Jolie ikonikussá vált, fekete estélyis combvillantását. Ezúttal Rita Ora volt ez a valaki és el kell ismerni, neki ez még jól is állt.

Chrissy Teigen (Getty Images)

A második gyermekével várandós Chrissy Teigenre mintha ráöntötték volna a ragyogást.

Lana Del Rey (Getty Images)

A köntösruha továbbra is trendi és továbbra is nagyon mellé lehet lőni vele. Lana Del Rey és ez a csillámos Gucci viszont annál inkább betalált.

Hailee Steinfeld (Getty Images)

Hailee Steinfeld tűpontosan prezentálta, milyen az, amikor a lábbeli “csinálja meg” a szettet.

Eve (Getty Images)

Eve nadrágkosztülmjének látványa egyszerre volt szemfájdító és szemnyugtató.

SZA (Getty Images)

SZA amerikai R’n’B énekesnő és az ő Atelier Versace estélyije szerintünk a gála ruhaversenyének abszolút győztese.

Akiknek ezúttal nem jött össze…

Pink (Getty Images)

A toll kétségkívül az egyik legtrendibb dolog 2018-ban a vörös szőnyegen. Azonban ilyen mennyiségben és elrendezésben, ahogyan Pink viselte, ez gyakorlatilag csak egy luxuskivitelű tollseprű-jelmez.

Janelle Monae (Getty Images)

Az általában szuper stílusos Janelle Monae ezúttal sajnos matadornak öltözött.

Andra Day (Getty Images)

Andra Day énekesnő a nyolcvanas évek amerikai szappanoperáinak szellemeként kísértett.

Coco Austin (Getty Images)

Coco Austin, amerikai rapperfeleség és glamúrmodell Liz Hurley 1994-es, ikonikus Versace-ruhájának ribancosított változatában bugyitlankodott.

Cardi B. (Getty Images)

A filigrán Cardi B-t lenyelte az angyalruha.

Kali Uchis (Getty Images)

Kali Ulchis kolumbiai-amerikai énekesnő mintha a 90-es évekből, egy B-kategóriás lánycsapat videoklipjéből teleportált volna a 2018-as Grammy vörös szőnyegére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top