A sárga az új pink – a Z generáció, úgy tűnik, dobta a millennium-rózsaszínt

Benecz Judit | 2018. Május 31.
Két év regnálás után végül is ideje volt.

2016 óta tombol a rózsaszínőrület, aminek köszönhetően mára pasztellpinkbe borult a fél világ. Az, hogy az instás fotók cukorkaszín szűrőtől lágyulnak, mondani sem kell, a millennium-rózsaszín néven futó csajszis árnyalat azonban életünk minden részét elfoglalta. Divatcuccok és sminkek, parfümös üvegek és interior kacatok egyaránt megkapták a rózsaszín borítást, de komplett hotelt is lemázoltak a babás színre.

Most azonban megtorpanni látszik a diadalmenet, a sárga szín a jelek szerint élre tör. Kylie Jenner például ezt már tavaly is tudta.

A 2018 tavaszi/nyári divathetek után az őszi/téli kollekciók divatbemutatóin is megmutatta vagány üdeségét a szín, láthattuk New Yorkban (például Marc Jacobs és Michael Kors kifutóján) és Milánóban (a Tod’snál és a Moschinónál is), a Londoni Divathéten pedig egyértelműen ő volt a hangulatfelelős (nézzük csak meg a Delpozo vagy a Roksanda bemutatóját).

Sőt, a sárga már tavaly is feszegette a határokat, hiába volt 2017 színe a lombzöld, a divattervezők hajlamosak voltak ezt figyelmen kívül hagyni.

Emilia Wickstead - Runway - LFW February 2018

Emilia Wickstead – Londoni Divathét 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

Carolina Herrera - Runway - February 2018 - New York Fashion Week

Carolina Herrera 2018 ősz/tél – NYFW (Fotó: Getty Images)

Michael Kors Collection Fall 2018 Runway Show

Michael Kors Collection 2018 ősz/tél – NYFW (Fotó: Getty Images)

Roksanda - Runway - LFW February 2018

Roksanda – Londoni Divathét 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

Marc Jacobs - Runway - February 2018 - New York Fashion Week: The ShowsThe Shows

Marc Jacobs 2018 ősz/tél – NYFW (Fotó: WireImage)

Natasha Zinko - Runway - LFW February 2018

Natasha Zinko – Londoni Divathét 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

Delpozo - Runway - LFW February 2018

Delpozo – Londoni Divathét 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

Tod's - Runway - Milan Fashion Week Fall/Winter 2018/19

Tod's – Milánói Divathét 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

Moschino - Runway - Milan Fashion Week Fall/Winter 2018/19

Moschino – Milánói Divathét 2018 ősz/tél (Fotó: Getty Images)

A sárga szín körül akkora a hype, hogy már külön neve is van: gen-Z sárga (vagy Z generációs sárga) néven fut – jegyezzük is meg gyorsan, sokat fogunk még hallani róla. Megnevezése épp úgy, mint a millenniumi rózsaszín esetén, magában hordozza az utalást a rajongói kemény magra: elsősorban a Z generáció fiataljai kattantak rá.

Lelkesedésüket persze meg tudjuk érteni, ennyi idő után azért a rózsaszín cukiságába is bele lehet fáradni. Hiszen mit társítunk hozzá? Púderes romantikát, kislányos bájt, nőies lágyságot, habkönnyű kifinomultságot és tökélyre komponált, sznobsággal keveredett insta-kúlságot. Ezzel szemben a sárga vibráló és energikus, magában hordozza a vagányság, spontaneitás és gondtalanság érzetét. Lázadó és feltűnő, vagyis minden, amire egy fiatal vágyik, miközben beleláthatunk némi nosztalgikus retró fílinget, ráadásul szuper hatásos színnek számít képszűrőként is.

Az Instán már saját oldala is van, de amúgy is egyre szaporodnak a virtuális bizonyítékok népszerűségéről, nézzük csak meg, milyen vaskos gyűjtemény dagad már most is a #genzyellow alatt.

Vezérárnyalatnak az élénk kanárisárga számít, de mellette megannyi más variáció is versenyben van: karakteresebb mustársárga, vibráló neon, és hogy a trendi romantikus vonulat is örüljön, a pasztellváltozat is nagyon menő.

A hírességek körében is komoly rajongótábora van, legutóbb Amal Clooney viselt egy olyan eszméletlen szettet Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén, hogy utána a Google képkeresője nem győzte felkutatni a ruha minden létező variánsát. De választotta már Rihanna és a topmodellek, Gigi Hadid és Kylie Jenner is, de nem illik megfeledkezni Beyoncéról sem, aki már akkor Lemonade néven adott ki albumot, mikor a millennium-rózsaszín még épp csak megszületett.

gen-z sarga beyonce lemonade

Beyoncé a Lemonade klipjében (Fotó: instagram.com/irishtatler)

gen-z sarga amal clooney

Amal Clooney és George Clooney Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén (Fotó: instagram.com/_rozy_rose_rosalyn_)

gen-z sarga gigi hadid

Gigi Hadid gen-z sárga ruhában (Fotó: instagram.com/gigihadid)

gen-z sarga kendall jenner

Kendall Jenner gen-z sárga pulcsiban (Fotó: nstagram.com/kendalljenner)

gen-z sarga rihanna1

Rihanna gen-z sárga miniruhában (Fotó: instagram.com/badgalriri)

gen-z sarga rihanna2

Rihanna gen-z sárga ruhában (Fotó: instagram.com/badgalriri)

A divat mellett a szépségápolás sem fog kimaradni a jóból, sőt mostanság sorra tűnnek fel a sztárok citrusos sminkekkel, így jó lesz, ha elkezdünk mi is egy kis helyet szorítani a sárga sminkcuccoknak piperepolcunkon. Zendaya sárga szemsminkje például már most 3 millió lájkot gyűjtött be magának, de találhatunk másnál is inspirációul szolgáló ötleteket vérbeli nyári sminkhez, sőt frizurához is:

gen-z sarga zendaya

Fotó: instagram.com/zendaya

gen-z sarga ruzs

Fotó: instagram.com/fashionisnotyours

gen-z sarga haj

Fotó: instagram.com/hairdressersjourna

gen-z sarga szemsmink

Fotó: instagram.com/luxeloftsa

gen-z sarga koromlakk

Fotó: instagram.com/winniethewinn

Úgyhogy az unikornisok helyett jöhetnek mintának a napraforgók, a banánok és citrusok, bevállalósabbaknak a tükörtojás, a sárga taxik vagy épp Spongyabob, de az is jó, ha „szimplán” talpig napszínbe burkolózunk. Ezt pedig, látva a márkák nyári kollekcióit, már most is megtehetjük:

gen-z sarga mango

Mango

gen-z sarga furla taska

Furla

gen-z sarga comma szoknya

Comma

gen-z sarga mango fulbevalo

Mango

gen-z sarga cos ruha

COS

gen-z sarga hugo boss ruha

Hugo Boss

gen-z sarga ralph lauren taska

Ralph Lauren

gen-z sarga max and co ruha

Max&Co.

gen-z sarga zee lane tusarku

Zee Lane

gen-z sarga mssimo dutti felso

Massimo Dutti

sarga zara

Zara

gen-z sarga michael kors ruha

Michael Kors

gen-z sarga tamaris taska

Tamaris

gen-z sarga cos furdoruha

COS

gen-z sarga karl lagerfeld taska

Karl Lagerfeld

gen-z sarga mssimo dutti szett

Massimo Dutti

Exit mobile version