Shine

Száz éve kezdett ciki lenni a szőrös láb

Az I. világháborúig tartott az aranykor, amikor a női testszőrzet egyenesen erotikusnak számított.

A nők fejében addig meg sem fordult, hogy szőrtelenítsék magukat, a szőrös hónalj maga volt a finom utalás az intim tájakra, amik maguk is a természetes bujaságot testesítették meg, de a lábak esetén sem volt rá semmi szükség, hogy a puha szőrszálaknak búcsút mondjanak. Egészen addig, míg a szoknyák hossza el nem kezdett rövidülni.

A divat változásával ugyanis mind jobban reflektorfénybe kerültek a női lábak, amelyekről egyre inkább kezdték úgy gondolni, szebb látvány, ha selymesen simák és csupaszok. Az I. világháború ideje alatt indult változás a ’20-as évek flapper stílusával gyorsult fel, a korszak rövidke ruhái ugyanis addig sohasem látott mértékben fedték fel a női lábakat.

A ’20-as évek flapper stílusa láttatni engedte a női lábakat. (Fotó: Getty Images)

Az első női borotva is a világháborús években jelent meg, egészen pontosan 1915-öt írtak, mikor a Gilette piacra dobta a nőknek szánt változatot Milady Décolletée néven, és elindult a marketinggépezet: hirtelen meg akarta magyarázni a nőknek, mennyire ciki, ha szőrös hónaljjal, mi több, szőrös lábbal mennek a jazz-klubba.

A trend pedig azóta is keményen tartja magát, bár kétségtelen, hogy az elmúlt években egyre hangosabb a tiltakozás, és Madonna lányától Rihannán át Michael Jackson lányáig hírességek egész csapata villant büszkén szőrt önmagunk elfogadása jegyében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top